kapubanner for mobile

Ötezer zalai munkahely megtartását segíti a bérkompenzációs támogatás

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Csaknem száz zalai foglalkoztatónál mintegy ötezer munkahely megtartását segíti a bérkompenzációs támogatás - számolt be a Nemzetgazdasági Minisztérium pályázatának megyei eredményeiről pénteken a Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának vezetője.

Borsos József elmondta: Zalában 95 szervezet nyújtott be pályázatot az áprilisban megjelent kiírásnak megfelelően, s mindegyik sikeres volt. A foglalkoztatók 187,7 millió forintos támogatást igényeltek csaknem 4.700 ember elvárt béremelésének támogatására, s ezzel egyben vállalták a náluk foglalkoztatott több mint 5.200 dolgozó megtartását.

A június 21-én a nemzetgazdasági miniszter által jóváhagyott pályázatok alapján a megyében 76 foglalkoztatóval már megkötötték a szerződést, ki is utalták számukra a támogatás első, 70 százalékos részletét. Napokon belül újabb 12 szerződést írhatnak alá, két szerződő lemondott a támogatásról, mert számára kedvezőbb más konstrukciót választott, öten pedig a dokumentumok beszerzéséhez szükséges határidő meghosszabbítást kértek.

Borsos József azt mondta: több jelentkezőre számítottak Zalában, de a beérkezett pályázatok alapján így is az országos átlaghoz hasonlóan alakult az érdeklődés.

A zalai nyertesek között 64 százalékot képviselnek a kft-k, 13 százalékuk részvénytársaság, 11 százalékuk betéti társaság. A foglalkoztatási terület és a cégek létszáma alapján leginkább a feldolgozóipari, a kereskedelmi, valamint a szakmai, tudományos, műszaki tevékenységet végző vállalkozások éltek a pályázati lehetőséggel.
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek