Ötvenévesen nyugdíjasok a kínai nők
A nyugdíjkorhatár fokozatos felemelésébe kezdenek Kínában, hogy így kezeljék az elöregedő társadalom jelentette problémákat - írja a Zsenmin Zsipao központi napilap.
Az újság az emberi erőforrások és közbiztonság minisztériumának miniszterhelyettesét, Hu Hsziao-jit idézi, aki úgy fogalmazott, hogy a lépés elkerülhetetlen, azt ugyanakkor elő kell készíteni, s csak fokozatosan valósulhat meg. Mindenekelőtt a korai nyugdíjazás rendszerén szigorítanak, azt kormányzati szinten fogják szabályozni, az idősebb korúak számára pedig külön szervezetek fognak segíteni a munkahelykeresésben - mondta a hivatalnok.
Az újság Hu mellett a központi gazdaságtervező szerv, a Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság társadalmi fejlődéssel foglalkozó intézetének igazgatóját, Jang Ji-jungot is idézi. Jang közölte: a változtatás a korhatár éves szinten egy-két hónappal való kitolását jelenti. Jelenleg a férfiak többnyire 60, a nők 50 éves korukban vonulnak nyugdíjba az országban, ez a rendelkezések még idei életbe lépése esetén 2014 elejére 60 év és egy hónapra, valamint 50 év és egy hónapra nő.
Az elöregedő társadalom, vagyis a munkakorú népesség arányának csökkenése és az idős korosztály arányának növekedése egyre nagyobb terhet ró a kínai társadalomra. A 60 év feletti lakosság aránya jelenleg 13,3 százalék, szemben a 2000-es népszámláláskori 10,3 százalékkal. Kínában 180 millió idős ember él, számuk a hivatalos kínai becslések szerint az évtized közepére a 216 milliót is elérheti, a teljes népességen belüli arányuk 2050-re csaknem 30 százalékot tesz majd ki. A 14 éves vagy annál fiatalabb lakosok aránya ugyanakkor csupán 16,6 százalék, több mint 6 százalékkal kisebb, mint tíz évvel ezelőtt.
A statisztikák szerint jelenleg hét kereső jut egy nyugdíjasra, ez az arány azonban a demográfiai változásoknak tulajdoníthatóan 2035-re kettőre csökkenhet. A szakértők évek óta arra figyelmeztetnek, hogy a mostani rendszernek reformra van szüksége, hosszú távon fenntarthatatlan.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?