kapubanner for mobile

Ötvenezer munkahelyet jelenthet az Uber

Ha sikerül az európai nagyvárosokkal a megfelelő együttműködéseket kialakítani, akkor az Uber - a mobilapplikációra épülő közösségi taxiszolgáltatás - elterjedése több tízezer munkahelyet jelenthet. Azonban sok helyen nagyon komoly érdekeket sért a kezdeményezés, így erőteljes ellenállásba ütközhetnek, írja a VG.hu.

Travis Kalanick, a cég vezérigazgatója egy müncheni konferencián beszélt többek között az európai terjeszkedési terveikről, amely azonban több nagyvárosban, elsősorban a hivatásos taxisok erős ellenállásába ütközött, több helyen jogi útra is terelték a dolgot és az Uber betiltását követelik.

A kérdések közül, amiket az új személyszállítási forma felvet az egyik a biztonság, a másik az adózás tisztázatlansága. A cégvezető viszont az előnyöket hangsúlyozta: akár 400 ezerrel csökkenhetne az európai városokban közlekedő autók száma egy év alatt, és akár 50 ezer munkahely keletkezhetne.

A cégvezető közlése szerint San Francisco-ban 7500, New Yorkban pedig 13750 új állást generált a Uber megjelenése.

VG.hu
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek