Ötvenezernél is több munkahely jöhet létre ez évben
Az év végéig országosan 56,2 ezerrel emelkedhet az alkalmazásban állók létszáma az Állami Foglalkoztatási Szolgálat prognózisa szerint, amelyet vállalatok, intézmények megkérdezése alapján készített. A becslést a foglalkoztatottak 2007. harmadik negyedéves 3,947 milliós KSH létszámadatára vonatkoztatva készítették.
A mintában szereplő gazdasági szervezetek szerint a felmérést követő negyedévben 0,2 százalékkal csökkenhet a foglalkoztatottak létszáma, egy év alatt pedig 1,4 százalékkal emelkedhet. Rövid távon csak a mikrovállalkozások akartak létszámot emelni, egy éves távlatban minden vállalat létszámbővítést tervezett. A válaszoló gazdálkodók csaknem egyötöde létszámcsökkenést, harmada emelést tervezett mindkét időszakra. A gazdálkodók fele rövid és hosszútávon egyaránt stagnálással számolt.
Ahol egy éves prognózisként létszámemelést terveztek: a fémalapanyag, fémfeldolgozási termékek gyártása (4,3 százalék), a gépipar (4,4 százalék), a máshova nem sorolt feldolgozóipar (5,8 százalék), a szálláshely, szolgáltatás vendéglátás (2,8 százalék), a pénzügyi közvetítés (3,4 százalék), a kereskedelem, javítás (2,6 százalék), a fafeldolgozás, papírgyártás, kiadói nyomdai tevékenység (2,4 százalék), az ingatlanügyek, gazdasági szolgáltatás (2,0 százalék), a textília, textiláru, bőrtermék, lábbeli gyártása (1,8 százalék), a vegyipar (1,9 százalék).
Ahol létszámcsökkenést feltételeztek: a mezőgazdaság, vad, erdő-, halgazdálkodás (-4,1 százalék), a villamos energia, gáz és vízellátás (-2,1 százalék), a közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás (-3,9 százalék), az egészségügyi, szociális ellátás (-1,2 százalék).
Területenként átlag feletti foglalkoztatás emelést terveznek Komárom-Esztergom megyében (7,3 százalék), Győr-Moson-Sopron megyében (3,2 százalék), Fejér megyében (2,0 százalék).
Létszámcsökkentést terveznek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében (-3 százalék), Somogy megyében (-0,4 százalék), Békés megyében (-0,2 százalék). A többi megyében stagnálásról szóltak a válaszok.
A mezőgazdasági, az építőipari, az élelmiszeripari, szakképzett pedagógus foglalkozások esetében minden vállalkozási formánál a létszámmozgás negatív. Nagyobb létszámnövekedéssel a vas- és fémipari, valamint a feldolgozóipari gépek kezelői foglalkozási csoportokban számoltak a munkáltatók.
A regionális munkaügyi központok legutóbb a múlt év őszén a negyedik negyedéves felmérés keretében kérdezték meg környezetükben a gazdálkodókat létszámfelvételi és leépítési terveikről, ezeket az adatokat először régiós szinten összesítették, majd ezekből a régiós felmérésekből készült az országos összesítés, illetve a prognózis.
A válaszoló mintegy 8 ezer gazdálkodó csaknem 700 ezer munkavállalót foglalkoztat. A válaszolók 66 százaléka mikro- és kisvállalkozás, ezek a cégek körülbelül 100 ezer munkavállalót alkalmaznak. A 250 dolgozónál nagyobb létszámú gazdálkodók a válaszolók 7 százalékát jelentik, de több mint 350 ezer dolgozót foglalkoztatnak.
A szolgálat már 2005 óta készíti negyedévente a felmérést, általában 10 ezer munkáltatót kérdeznek meg, s körülbelül 8 ezren válaszolnak.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy friss összegzés rávilágít a munkaerőpiac legújabb trendjeire és kihívásaira, különös tekintettel a friss diplomások helyzetére és a... Teljes cikk
A PwC legfrissebb kutatása rámutat, hogy a munkavállalók széles körét érintő pénzügyi stressz drámai mértékben rontja a termelékenységet és az... Teljes cikk
Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentése szerint márciusban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 646 ezret tett... Teljes cikk
- Ezért nem működik a munkahelyi mentális egészség – és a legtöbb cég észre sem veszi a hibát 2 hete
- Dolgozol vagy szépülsz? – a Z generáció új trendje felborítja az irodai szabályokat 2 hete
- Valami megváltozott: miért nem élvezzük már a munkát? 2 hete
- "Az egyetlen félelmünk a wifi" – itt vannak a robotok, amelyek akár kollégáid is lehetnek 2 hete
- 440 új munkahely jön: első külföldi üzemét indítja a török vállalat 3 hete
- A biztos háttér mindent megváltoztat a munkahelyen 4 hete
- 9,5 milliárdos beruházás, 250 munkahely – itt épül az új gyár 4 hete
- 110 új munkahely jön létre Mezőtúron 4 hete
- Már az EU-ban is téma lett a menopauza, a munkahelyeknek is lépniük kell! 4 hete
- Politikai nyomás a munkahelyen? Ezért válik a kampány veszélyessé a vezetőnek 1 hónapja
- 20 állás, ami iránt legjobban nő a munkaadói igény 2026-ban 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?