kapubanner for mobile

Pálinkás: Rossz ötlet fizetésre kötelezni a diplomásokat

Pálinkás József rossz ötletnek tartja a Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár által felvetett ötletet, miszerint a diplomások elvándorlásának pénzügyi szankciókkal próbálnák elejét venni - hangzott el a Magyar Rádió műsorában.

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke arról az elképzelésről, amelynek lényege, hogy azzal a diplomással, aki külföldre megy dolgozni, vissza kellene fizettetni képzésének költségeit, elutasítóan nyilatkozott. Az ötletet korábban Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára említette. Pálinkás József szerint az ötlet, amelyet már más oktatáspolitikustól is hallott, nem jó, de hozzátette: végig kellene gondolni, hogy a hallgatók hogyan vegyenek részt a felsőoktatási tanulmányaik finanszírozásában.

Az Akadémia elnöke azt mondta, legalább ötven kérdést fel tudna tenni, amelyre szerinte a képzési díj esetleges visszafizetéséről szóló ötlet kitalálói nem tudnának válaszolni. Ha valaki például egy évre elmegy posztdoktori ösztöndíjjal külföldre, akkor fizetnie kell? Hány évig érvényes a visszafizetési kötelezettség? Ha valakit ötvenöt éves korában elbocsátanak, és külföldön talál állást, akkor neki még mindig fizetnie kell az államnak? -–- sorolta a kérdéseit Pálinkás József.

"Én óvatosabb lennék azzal, hogy ilyen egyszerű megoldásokat próbáljanak áterőltetni" --– fogalmazott az Akadémia elnöke. Szerinte végig kell gondolni, hogy a felsőoktatásnak mi a teherbíró képessége, de az ezzel kapcsolatos problémát semmiképpen nem lehet a külföldi munka büntetésével megoldani. A visszafizetési kötelezettség bevezetésével bekövetkezik az a még nagyobb baj, hogy a legtehetségesebb magyar hallgatók külföldi egyetemre fognak járni, mert ott nem kell ilyen szerződést aláírniuk.

Magyar Rádió
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek