kapubanner for mobile

Pályaorientációval segítik a munkaerő-utánpótlást

A kecskeméti Piarista Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Óvoda szervezésében két kecskeméti, egy dabasi és egy kiskunhalasi diáklabor kapcsolódott be a Selye János Diáklabor-hálózatba - közölte a Piarista Rend Magyar Tartománya hétfőn az MTI-vel.

A program keretében a hálózatban részt vevő diáklaborok a térség középiskoláival, általános iskoláival és más diáklaborjaival fognak együttműködni a következő két tanévben - olvasható a közleményben.

A Selye János Diáklabor-hálózat kiépítése pályázattal elnyert támogatásból nagyértékű, korszerű eszközökkel szerelik fel a résztvevő laborokat, ezzel segítve, hogy a matematika, természettudomány, műszaki tudományok és informatika (MTMI) terén a 7-13. évfolyamos diákok számára vonzó, korszerű foglalkozásokat, programokat szervezzenek - írták.

A projekt célja, hogy felkeltse a fiatalok érdeklődését az MTMI terület és az innovációk iránt, segítve ezzel pályaorientációjukat, valamint a régiós vállalkozások munkaerő-utánpótlását.

Kitértek arra: a tervek szerint több mint 1000 kontaktóra valósul majd meg iskolai tanulócsoportokban és nyitott műhelyek keretében. Hazai és nemzetközi diák kutatási csoportokat fognak létrehozni, valamint képzési tevékenységekbe is bekapcsolódnak majd. A laborhálózat célja továbbá, hogy együttműködjön a régió vállalkozásaival, iparával és felsőoktatásával és aktívan részt vegyen a Magyarországi Diáklaborok Egyesületének tevékenységében - tették hozzá.

A diáklabor-hálózatba a kecskeméti piarista iskola mellett a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium, a kiskunhalasi Szilády Áron Református Gimnázium és a dabasi Táncsics Mihály Gimnázium kapcsolódott be.

  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek