Pályázat vállalkozó anyáknak
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatJátszótér felnőtteknek, természetismeret óvodásoknak - néhány vállalkozás, amit kisgyermekes anyák, az Év Anyavállalata 2011 verseny résztvevői indítottak el. A pályázat célja rávilágítani: a kismamák nehéz munkaerő-piaci helyzetében jó alternatíva lehet az önálló vállalkozás indítása.
A verseny, amelyet idén második alkalommal szervez meg a
Gazdagmami.hu, idén a korábbinál is nagyobb sikert aratott: már az első 2 hétben 64 pályázat érkezett és több, mint háromezren szavaztak.
A kismamáknak csupán a fele tud visszatérni az eredeti munkahelyére a GYES lejárta után, a gyermekekkel otthon töltött évek alatt pedig komoly anyagi nehézségekkel kell szembenézniük a családoknak: a korábbi jövedelmük akár a felére is visszaeshet, miközben a kiadásaik folyamatosan nőnek. Sok kismama keresi a lehetséges megoldásokat: részmunkaidős állás, távmunka-lehetőségek, internetes munkák - azonban
csak mindössze az anyák 11 százaléka jár sikerrel.
"A munka világával való folyamatos kapcsolat és a továbbképzés mellett nagyon fontos, hogy az anyák megismerjék a proaktív lehetőségeket is, azaz ne csak a hagyományos módon, álláshirdetéseket böngészve próbáljanak munkát találni, hanem keressenek más, kreatív megoldásokat is az állásteremtésre" - mondja Vida Ágnes az Év Anyavállalata díj alapítója, a kisgyermekes anyák vállalkozásfejlesztési tanácsadója.
A gyerekek mellett indított vállalkozás kötetlenebb időbeosztást, a család igényeihez alkalmazkodó rugalmas munkaidőt tesz lehetővé. Átmenetileg is megkönnyítheti a család anyagi helyzetét, amíg az anyuka a gyermekekkel otthon van, de egy megfelelő alapokkal indított vállalkozás, akár végleges megoldást is nyújthat.
Az indulók többsége többgyermekes anya, sokan közülük már baba születése után nekifogtak a tervezésnek: "Azért indultunk el ezen a versenyen, hogy megmutassuk, igenis lehet nőként, anyaként sikeres az ember, és kitartó, szorgalmas munkával bárki építhet - akár a nulláról - egy jól működő, sikeres céget. Továbbá szeretnénk az anyukákat saját sikereinkkel motiválni, lelkesíteni, hogy bízzanak magukban és bátran induljanak el a saját útjukon" - meséli Szombati Orsolya, aki 8 hónapos
kisfia mellett várandósan egy másik kismamával közösen indította el értékesítési és ügyfélkezelési tréningekkel foglalkozó cégét.
A verseny célja rámutatni: az otthon töltött éveknek nem kell
szükségszerűen a munka világából való teljes kieséssel járniuk, a
kismamák babák mellett is képesek piacképes és sikeres cégeket indítani.
Pályázatokat benyújtani április 22.-én pénteken éjfélig lehet a
www.gazdagmami.hu/anyavallalat oldalon.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?