Papp Magor: A végzősök fele nem lépett be a szakorvosképzésbe
Az érintett végzősök fele sem tavaly, sem az idén nem lépett be a szakorvosképzésbe, ez azt jelenti, hogy 2015-2016-ban alig lesz újonnan képzett szakorvos Magyarországon - mondta a Magyar Rezidens Szövetség elnöke csütörtökön egy konferencián, Budapesten.
A rezidensszövetség elnöke azt mondta, hogy szerinte az egészségügyi államtitkár nem veszi elég komolyan az orvosok elvándorlásának problémáját. Papp Magor hozzátette, Szócska Miklós egy korábbi eseményen arról beszélt, hogy nem tudja elképzelni azt a "nyugat-magyarországi pikniket", amikor háromezer orvos egyszerre átlépi az országhatárt. A szervezet vezetője közölte: nem kellene ilyen "poénokkal" tompítani a helyzet súlyát, hiszen az elmúlt három évben évente ezer felett volt azoknak az orvosoknak a száma, akik elhagyták az országot.
Papp Magor röviden reflektált arra a levélre is, amelyet a közelmúltban kaptak Szócska Miklóstól. Ennek a címe 374 volt, mivel addig 374 rezidens jelentkezett az államtitkárság által meghirdetett ösztöndíjprogramra. A rezidensszövetség elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy háromezer rezidens közül jelentkeztek 374-en, azóta már több mint négyszázan, s ez az egész orvostársadalomnak nagyjából a másfél százalékát teszi ki.
Papp Magor hangsúlyozta: egy kollégát sem kérnek arra, hogy hagyja el az országot, csak azt kérik, hogy ha az idén nem sikerül megegyezniük a döntéshozókkal, egy időszakra szüntessék be a betegellátásban való részvételüket. Hozzátette, hogy nem nyugati béreket akarnak; Magyarországon, egy olyan egészségügyben szeretnének dolgozni, ahol nem megy el az idejük fele az adminisztrációra, így tudnak elég időt fordítani a betegekre, jogbiztonság van és marad idejük a magánéletre.
A konferencián Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke elmondta: azt hallotta, hogy annak idején, amikor Csehországban a rezidensek hasonló "felmondóleveles" akciója elérte célját, náluk hasonló populáció és orvoslétszám mellett az elvándorlás csúcsa 500-550 körül volt, míg Magyarországon ez a szám már több éve ezer felett van.
A MOK elnöke előadásában emellett az egészségügyi finanszírozási rendszer átalakításának a szükségességét emelte ki, mivel az véleménye szerint nem alkalmas az ágazat "örökre deklarált" hiányának rendbetételére.
Éger István szerint olyan rendszert kell létrehozni, ami transzparens és kevés adminisztrációval jár. Mint mondta, a megoldás a fogyasztási oldalon keresendő: a közterheket szét kellene porlasztani a potenciálisan igénybe vevők körére, vagyis azt kellene elérni, hogy ne 2 millió 800 ezren, hanem tízmillióan viseljék ezeket a terheket.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk
Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk
Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk
- Mit várnak a fiatalok a diákmunkától 2026-ban? 3 hete
- Felmérés: mennyit tudnak a magyarok az EU bértranszparencia-irányelvéről? 4 hete
- A dolgozók átlagkeresete vármegyénként - grafikon 1 hónapja
- Ennyi személyi kölcsönre elég a magyar átlagfizetés 1 hónapja
- Egyre inkább nő a szakadék a bérek és a nyugdíjak között Magyarországon 2 hónapja
- A humántőke-menedzsment lesz a siker kulcsa a kékgalléros szektorban? 2 hónapja
- Mitől lesz egy munkahelyi csoport valóban csapat? - HR „halmazelmélet” a gyakorlatban 2 hónapja
- Ekkora béremelést terveznek 2026-ra a magyar munkaadók 3 hónapja
- Béremelés a Penny-nél - Így nő a dolgozók fizetése 3 hónapja
- Így alakulhatnak a cafeteria keretek 2026-ban 3 hónapja
- Mennyit lehet keresni Ausztriában? Itt a friss bérlista 3 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?