Parti munkaidőben - új őrület tombol Európában
Érezted már,hogy ebédidőben igazi kikapcsolódásra lenne szükséged ahhoz, hogy folytatni tudd a munkát? Bár abszurd ötletnek tűnik, mégis egyre nagyobb népszerűségnek örvend egy új őrület Európában: "Lunch Beat", azaz ebédidő diszkó várja a szórakozni vágyó dolgozókat.
Tárgyalások, meetingek, prezentációk után-előtt, jól esik egy kis kikapcsolódás. E gondolat nyomán született meg Svédországban a "Lunch Beat" programok ötlete, és úgy tűnik, a napközben szigorúan egy óra hosszan nyitva tartó nightklub kezdi meghódítani a világot. Az elmúlt hónapokban Európa tucatnyi nagyvárosában - Bécs, Hamburg Amszterdam, Manchester - nyílott "ebédidő diszkó", az intézmény értelmi szerzője pedig mindenkit további Lunch Beatek alapítására ösztönöz franchise-hálózat keretében.
Daniel Odelstad, a stockholmi szervező szerint csupán egy tágas központi helyre van szükség, amelybe a megfelelő hangtechnika beépítése után már hívhatjuk is az embereket. A belépődíj 100 svéd korona, körülbelül 13 000 forint. A stockholmi helyszín a város közepén található, az üzleti negyed és a bevásárló központ közepén, két bank épülete között. Vastag fekete függönyökkel zárják el a napfényt, és több tucat diszkólámpa teremti meg az alaphangulatot az éppen aktuális DJ zenéjével együtt. Mivel mégis csak ebédidőről van szó, a szendvics pontokon sorakoznak a pesztós, mozarellás, paradicsomos bagettek, a bárban műanyagpoharakban vizet lehet kérni.
Dresszkód ide vagy oda, öltönyös, kosztümös, farmeros vendégeket egyaránt látni. "Úgy gondoltam pár ücsörgő embert találok majd, akik techno zenére ebédelnek, de valóban meggyőződtem róla, hogy igazi buli tombol. Abszurd, de igazán vicces" - mondja Felix Edwards Mannheimer (37), aki először vett részt a programon. Ha a szabályokat betartják, a parti nem is festhet másképp, így szól ugyanis a Lunch Beat tízparancsolata:
1. Ha először veszel részt Lunch Beaten, táncolnod kell.
2. Ha másodszor, harmadszor, vagy negyedszer vagy itt, táncolnod kell.
3. Ha túl fáradt vagy ahhoz, hogy táncolj, ebédelj máshol.
4. Ne beszélj a munkádról a Lunch Beat alatt.
5. A Lunch Beaten mindenki a Te táncpartneredként van jelen.
6. Egy Lunch Beat sem lehet hosszabb 60 percnél, és kizárólag ebédidőben tartható.
7. Minden Lunch Beat DJ szettet és egy elvihető ételt szolgáltat vendégeinek.
8. A Lunch Beat alatt vizet mindig ingyen biztosítani kell.
9. A Lunch Beat szigorúan drogmentes környezet.
10. Lunch Beatet bárhol, bárki alapíthat, amennyiben nyilvános, nonprofit eseményként van bejelentve, és ezen szabályok szerint működik.
A következő helyszínek előreláthatólag Houstonban, Los Angelesben, és New Yorkban nyílnak majd.
Forrás: http://www.businessweek.com/articles/2012-05-10/behind-europes-workday-club-craze

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?