Pegazus-díjra jelölték a Pannon-Worköt
Az idén először a legdinamikusabban növekedő kkv-k számára meghirdetett Pegazus-díjon való megmérettetésre az alapítók megyénkből egyedül a Pannon-Work Személyzeti Szolgáltató Zrt.-t válogatták be a nyugat-magyarországi régió 10 jelölt cége közé. A győri cég elsőre remekül szerepelt: a negyedik helyen végzett a kaposvári Videoton Elektro-Plast Kft. az egyházasfalui Mix-Táp Kft. és a berhidai Ferrit Szövetkezet előtt.
A nyugat-magyarországi régióban negyedik helyezett győri székhelyű, HR-szolgáltatásokat nyújtó Pannon-Work Zrt. igazgatóságának elnöke, Takács Tibor így kommentálta az eseményt: "Nagy örömünkre szolgál, hogy a régió legdinamikusabban fejlődő 10 vállalkozása közé kerültünk, méghozzá objektív, független bírálók döntése alapján. Minőségi, a törvényeknek mindenben megfelelő munkavégzés mellett is képesek voltunk ilyen eredmény elérésére. Ez alapján - ismerve immár a 2007. évi mérlegünket -, úgy gondoljuk, hogy a jövő évi Pegasus Díj odaítélésekor még előkelőbb helyezés megszerzésében bízhatunk." - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
A Pegazus-díj díjazottait azon kis- és középvállalkozások közül választották ki, amelyek árbevétele 2004-2005-ben, és 2005-2006-ban a legnagyobb mértékben nőtt, megfelelő likviditási mutatóval rendelkeznek, és árbevételük 2006-ban meghaladta az egymilliárd forintot. Lényeges szempont volt továbbá, hogy a cégeknek több mint négyéves működést kellett felmutatniuk és teljes egészében magyar tulajdonban kell lenniük. A telekommunikáció, a feldolgozóipar, a pénzügyi, ingatlan, gazdasági, média szektorban és szolgáltatóként tevékenykedő cégek nyilvános cégadatait a Dun&Bradstreet dolgozta fel és bocsátotta a díj alapítóinak rendelkezésére.
Az Enterprise Investors, Közép- és Kelet-Európa egyik legnagyobb kockázati és magántőke befektető cége, a KPMG, az ország vezető könyvvizsgáló és tanácsadó cége, a D&B, a világ vezető üzleti információ szolgáltatója, valamint a Portfolio.hu online gazdasági újság azzal a céllal alapította meg a Pegazus-díjat, hogy elismerésben részesítse a legdinamikusabban fejlődő kis- és középvállalkozásokat. A díjat - az alapítók szándéka szerint - évente ítélik oda, így a toplista összetétele évről évre változhat.
A listára felkerült 150 céget a nyilvánosan elérhető cégadatbázisban megtalálható adataik alapján, a fent felsorolt kritériumok szerint előminősítették, és ennek eredménye szerint választották ki közülük három régióban - Kelet-Magyarország, Nyugat-Magyarország, Közép-Magyarország - a legjobb 10-10 vállalatot. A nyugat-magyarországi régióban május 21-én, szerdán került sor a díjátadásra Győrben, a Kálvária Hotelben ünnepélyes keretek között. A rendezvény díszvendége Jancsó Péter, a Graboplast Zrt. elnök-vezérigazgatója volt.

- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek