Pintér Sándort az "elfelejtett" nemzetbiztonsági ellenőrzésről, bevándorlásról faggatták

Nőtt a rendőrség létszáma, több a rendőr a közterületeken - mondta a múlt évről Pintér Sándor belügyminiszter az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottsága előtti meghallgatásán kedden.

Pintér Sándor hozzátette: 33 százalékkal nőtt a közterületi jelenlét, ez biztosította a nagyobb rendet és a bűncselekmények számának a csökkenését is.

Pintér Sándor a bevándorlásról

A tárcavezető külön szólt a menekültkérdésről, közlése szerint a migrációs nyomás mértékét jól mutatja, hogy míg tavaly 42 ezer menekültügyi kérelem érkezett, addig az idén május végéig 50 ezer, így várhatóan az év végig meg fogja haladni a 100 ezret a kérelmek száma. Felhívta a figyelmet arra, hogy az új bevándorlási politika kialakítása jelenleg is a kormány előtt van.

Pintér Sándor több mint kétórás meghallgatásán a rendészeti területről az életpályamodell kialakítását és annak júliustól történő hatályba lépését emelte ki, ez az előrelépési lehetőségek mellett lakhatási jogosultságot és életbiztosítási rendszert is tartalmaz. Sikeresnek nevezte a 112-es hívórendszerhez kapcsolódó új fogadóállomások kialakítását, amely növelte a hatóság reagálóképességét.

Kósa Lajosnak, a bizottság fideszes elnökének kérdésére, miszerint felkészült-e Magyarország a visszatelepítésekre, mennyibe kerül a bevándorlók kezelése, illetve mire lehet számítani a jövőben, Pintér Sándor azt mondta: Törökországnál 2 millióan, az úgynevezett Selyemúton, vagyis Afganisztán-Pakisztán térségében egy-másfél millióan, Líbia partjainál több százezren várakoznak, hogy Európa felé vegyék az irányt. Közlése szerint a rendőrségnek az idén június végéig már egymilliárd forint költséget jelentettek az illegális határátlépők, akiknek emellett 4300 forintba kerül naponta az ellátásuk. A visszafogadásokkal kapcsolatban a miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a szerbekkel visszafogadási kötelezettséget tartalmazó egyezményünk van, de a szerb hatóságok csak napi 30 embert tudnak visszavenni.

Pintér Sándor a zsúfolt börtönökről

A büntetés-végrehajtásról (bv) szólva elmondta: 2010-ben 12 ezren voltak bv-intézetekben, tavaly 17 886-an, utóbbi adat csökkenést jelent a tavalyelőtti 18 ezerhez képest. A fogvatartottak számának növekedését a hatóságok alaposabb eljárásával indokolta. Ismertette: nyolcéves programot irányoztak elő a férőhelybővítésre, azon belül új börtönök építésére. Célként fogalmazta meg a fogvatartottak teljeskörű önellátását.

Pintér Sándor a korrupcióról

A belügyminiszter szólt a belső korrupció elleni fellépésről is, közölte: a Nemzeti Védelmi Szolgálat nemzetközi módszereket és eszközrendszert alkalmaz, továbbá együttműködnek a társhatóságokkal.

A Terrorelhárítási Központ munkájából szintén az illegális migrációra irányuló szűrő- és kutatómunkát emelte ki.

Pintér Sándor az életpályamodellről

Harangozó Tamás, a bizottság MSZP-s alelnöke egyebek mellett az életpályamodellt bírálta, értékelése szerint a kormány becsapta és cserbenhagyta az állományt az új szolgálati törvénnyel, amely 3 évvel tolja el az életpályarendszer bevezetését. A bevándorlókról azt mondta, hogy a kormány közpénzből hergeli idegengyűlöletre a magyar embereket, a nyomozóhatóságba vetett bizalom pedig megrendült.

Válaszában Pintér Sándor azt mondta: az életpályamodellt júliustól bevezetik, az érintetteknek átlagosan 30 százalékkal nő az illetményük. Közvélemény-kutatásra hivatkozva pedig közölte: a Magyar Tudományos Akadémia után az emberek a rendőrségben bíznak a leginkább.

Az ellenzéki képviselő Habony Árpád személyét, eljárás alá vonhatóságát firtató kérdésére azt mondta: kérdés, hogy van-e olyan tevékenység, amely miatt eljárás alá vonható lenne, vagy csak egy politikai céltábla, mert a pártpolitikától mentes rendőrség politikai céltáblával nem fog foglalkozni.

Pintér Sándor az "elfelejtett" nemzetbiztonsági ellenőrzésről

Vadai Ágnes, a bizottság DK-s tagja egyebek között Andy Vajna kormánybiztos nemzetbiztonsági ellenőrzését firtatta, erre Pintér Sándor azt mondta, hogy az folyamatban van. Szintén választ várt arra, vajon Pintér Sándor tudja-e, ki az a hat ember, akiket kitiltottak az Egyesült Államokból. A miniszter erre azt mondta, hogy igen-nem válasszal megválaszolható kérdésre elvből nem válaszol.

Simon Miklós, a bizottság fideszes alelnöke a többi között a határőrség felállításáról kérdezte a minisztert, aki válaszában kifejtette: a határőrséget nem szüntették meg, hanem integrálták a rendőrségbe. Értékelése szerint a rendőrség kellően hatékony, az illegális határátlépők 97-98 százalékát elfogják.

Pintér Sándor az új traffipaxokról

Mirkóczki Ádám, a bizottság jobbikos tagja a többi közt a körzeti megbízotti jelenlét hiányában fellépő, vagyon elleni bűncselekményekre hívta fel a figyelmet, valamint az új traffipaxokra, amelyek szerinte újfent nem a baleseti gócpontokba kerültek, és szerinte csak pénzbehajtást szolgálnak.

Pintér Sándor válaszában kifejtette: a körzeti megbízotti posztok feltöltése 98 százalékos, az új traffipaxrendszer eredményeit pedig jövőre lehet majd számon kérni. Hozzátette: fix és a mobil készülékeket is egyaránt rendszerbe állítanak.
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Akár napi 40 perccel is gyorsabban tudunk így dolgozni

Egy friss tanulmány szerint három dologra van szükség, hogy növeljük mentális élességünket. Teljes cikk

Mit jelent a vállalatok számára a NAV új ellenőrzési terve?

A NAV közzétette a 2026. évre vonatkozó ellenőrzési tervét, amely világosan jelzi, hogy a hatóság a következő hónapokban is adatvezérelt,... Teljes cikk

Negyven éve dolgozik ugyanazon a munkahelyen ez a magyar férfi

Öcsi bácsi 1986-ban kezdett el dolgozni a jelenlegi munkahelyén főállású autószerelőként, és a családi vállalkozás minden fontos mérföldkövénél ott volt. Teljes cikk