Reálbér emelkedést szeretnének a szakszervezetek
A szakszervezetek 2010-ben éves szinten a reálkeresetek növekedését szeretnék elérni - közölte Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke hétfőn Szegeden.
A kormány, a munkaadók és a munkavállalók közös felelőssége, hogy december elejére megállapodás szülessen a minimálbérről, a szakmunkás bérminimumról, valamint a bérajánlásról - mondta az Országos Érdekegyeztető Tanács munkavállalói oldalának soros elnöki posztját betöltő szakszervezeti vezető. Hozzátette: a tárgyalásnak nincs alternatívája.
A 2010-re elfogadott adó- és járulékváltozások miatt differenciált béremelésre lenne szükség. Elsősorban azoknak kell segíteni, akiknek a havi bruttó keresete nem éri el a 160 ezer forintot, mivel számukra nem jelent előnyt az szja szabályok változása - fűzte hozzá Borsik János.
A szakszervezeti vezető szerint a bértárgyalások során a kormánynak aktívabb szerepet kellene vállalnia, nemcsak a munkavállalók rossz helyzete miatt, hanem azért is, mert az adó- és a járulékrendszer átalakításával maga idézte elő a nettó keresetek divergálását.
A szakszervezetek a 2010-es minimálbérre 80 ezer forintos ajánlatot tettek. Borsik János szerint a korábbi évek tapasztalatai alapján ennek az emelésnek nem lennének negatív munkaerő-piaci hatásai. A bérfeszültségek elkerülése érdekében azonban a minimálbér-emelés arányában növelni kell a szakmunkás bérminimumot is - közölte.
Borsik János "egészségtelennek" tartja, hogy a béren kívüli juttatások aránya helyenként a keresetek 10 százalékát is elérik. Ezért a helyi tárgyalásokon azt is mérlegelni kell, hogy a jövőre már adóval sújtott juttatásokat miként lehet átalakítani bérjellegű jövedelemmé.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?