kapubanner for mobile

Reggeli sztrájkba kezdtek a német vasutasok

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Vasútforgalmat akadályozó figyelmeztető sztrájkot tart hétfő reggel 5 órától 9 óráig a német vasúti és közlekedési szakszervezet (EVG).

A szakszervezet egy szóvivője a Bild című lapnak elmondta, hogy a munkabeszüntetés a helyi, a regionális és a távolsági vasúti közlekedést, és a személyszállítás mellett a teherszállítást is érinti.

A Deutsche Bahn (DB) vasúttársaság közölte, hogy a sztrájk várhatóan országszerte jelentős fennakadásokat okoz, és a munkabeszüntetés után is késésekkel, járatkimaradásokkal kell számolni.

Az EVG és a DB bértárgyalása szombaton szakadt meg, mert a csaknem 200 ezer munkavállalót képviselő érdekképviselet négy forduló után kilátástalannak ítélte meg az egyeztetést.

Az EVG 3,5 százalékos béremelést követel a dolgozóknak, a DB 2,5 százalékos emelést ajánl, és 24 hónap helyett 29 hónapra kívánja megkötni a megállapodást, amit a szakszervezet szintén elutasít.

Az EVG jelezte, hogy a sztrájkot akkor is megtartják, ha a DB időközben új ajánlattal áll elő, de utána hajlandóak folytatni a tárgyalást és még az idén meg akarják kötni a megállapodást.

MTI

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek