kapubanner for mobile

Rekordforgalom és elbocsátás az IKEA-nál

Hatalmas bevételre számít az IKEA sajtóértesülések szerint a nyár végéig. A lakberendezési üzletlánc azonban a jövő évig nem vár gyökeres javulást a globális keresletben, emiatt ötezer munkahelyet felszámol, áll a Világgazdaságban.

Több mint 230 milliárd svéd korona (29 milliárd dollár) rekordforgalomra számít az augusztus végén záruló üzleti évében a világ vezető lakberendezési üzletlánca, az IKEA a stockholmi Dagens Industri értesülése szerint. A valutaárfolyam-változásoktól tisztított árbevétele esetleg a 21,5 milliárd eurót (30 milliárd dollárt) is eléri, ez 3 százalékos növekedés lenne az előző évihez képest.

Ugyanakkor a svéd csoport a jövő évig nem vár gyökeres javulást a globális keresletben. A cég kereslet visszaeséséről panaszkodik a globális válság kísérőjeként, ezért szerte a világon 5 ezer munkahelyet szüntet meg. Ilyen mértékű leépítést még nem határoztak el. Korábban a cég 2009-re az eladások értékében 11 százalékos visszaesést jósolt.

Oroszországban pedig jegeli beruházási terveit az IKEA, mivel két évi előkészület után sem tudta megnyitni egységét a helyi bürokrácia miatt. Mindazonáltal a már valamilyen megvalósulási stádiumban lévő ottani áruházaikat át fogják adni.

A Vedomosztyi című orosz lap szerint az Ikea elnöke azt nyilatkozta, hogy ha az oroszországi adminisztrációban jelentős javulás lesz, akkor fordulnak majd ismét Oroszország felé. Az orosz lap szerint Ingvar Kamprad, az Ikea tulajdonosa pedig egyszerűen csalással vádolta meg az orosz energiaszolgáltató vállalatokat, mert azok túlzóan nagy számlákat küldözgettek az Ikea Szamarában épülő megaberuházásához.

Bloomberg/Világgazdaság/MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek