kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 2 éve

Rekordszámú magyar szerző kapott jogdíjat

A bruttó 500 ezer és 1 millió forint közötti havi jogdíjban részesülő szerzők között van már 30 éves is.

Az Artisjus 2021-ben 6,7 milliárd forint jogdíjat fizetett ki magyar és külföldi alkotóknak, a pandémia kedvezőtlen hatásai ellenére minden korábbinál több hazai szerző részesült az összegből. A visszaesés éreztette a hatását azok számának csökkenésében, akik jelentősebb összeget tudnak keresni a szerzeményeikkel. Tavaly ugyanakkor több dal született, mint a járvány előtti időkben és jóval több fiatal, új szerző lépett a pályára, mint az előző évben - derül ki a jogkezelő MTI-hez csütörtökön eljuttatott 2021-es statisztikáiból.

Az Artisjus a zeneszerzők és szövegírók közös jogkezelőjeként a zeneművek és irodalmi művek lejátszásait felhasználási csatornánként méri. Rádióktól, televízióktól, élőzenés rendezvények szervezőitől, hangfelvételek készítőitől és online zenei szolgáltatóktól származó adatok millióit dolgozza fel, majd ezek alapján osztja szét a beszedett jogdíjakat a művek szerzői között. 2021-ben a jogkezelő 6,696 milliárd forint jogdíjat fizetett ki a dalok, zeneművek alkotóinak. Az összeg 52,88 százaléka, 3,54 milliárd forint jutott a magyar zenékre, 47,12 százalék külföldi dalokra. Továbbra is nő a jogdíjban részesülők száma: 2021-ben az előző évinél mintegy ezer fővel több, 16 504 szerző és jogutód részesült jogdíjban.

A pandémia hatása jól látszik az úgynevezett jogdíjpiramis szerkezetén, ami azt mutatja, hogy az egyes kereseti sávokban hány szerző szerepelt 2021-ben. Az elmaradt koncertek, fesztiválok és a vendéglátóhelyek, szálláshelyek ideiglenes bezárása által okozott bevételvisszaesés miatt az egyesület kevesebb jogdíjat tudott felosztani, és mindezt több szerző között kellett megtennie.

A jogdíjban részesülők számának emelkedése egyrészt azzal indokolható, hogy az Artisjus által alkalmazott informatikai eszközökkel egyre több kis elhangzási adat dolgozható fel. Másrészt a digitális zenei szolgáltatásokon a kisebb közönséget elérő dalok is nagy számban elérhetők. Mindössze 85 alkotó jutott legalább havi bruttó 500 ezer forint jogdíjhoz sikeres művei után 2021-ben. A havi 1 millió forint felett kereső körben egy szerzőnek átlagosan már 520 olyan műve van, amit hallhatunk például rádióban, televízióban, koncerteken vagy online. A jogdíjpiramis tetején így olyan szerzők állnak, akik komoly életművet alkottak meg, átlagéletkoruk 52 év. A bruttó 500 ezer és 1 millió forint közötti havi jogdíjban részesülő szerzők között van már 30 éves is. Az átlagéletkor a piramisban lefelé egyenletesen csökken, és a havi bruttó 100-500 ezer forint jogdíj kategóriájában vannak húszas éveik elején járó szerzők is. Az egyesülethez 1284 új szerző regisztrált, közülük minden második 30 év alatti fiatal.

2021-ben 21 089 új művet jelentettek be a szerzők: ez a szám a pandémia előtti években stabilan évi 16-18 ezer között mozgott, a 2020-as év rekordmennyiségéhez (23 146) képest csak kis visszaesést jelent. Az új szerzemények között élen a pop (19 százalék), a rock/metál (17 százalék), az elektronikus zene (12 százalék) és a klasszikus/instrumentális kategóriába sorolt darabok (11 százalék) állnak. Továbbra is emelkedést mutat a világzene/folk aránya, a filmzeneként bejegyzett új szerzemények száma viszont visszaesett a pandémia előtti évhez képest. "Ahogy az várható volt, a járvány hatását a szerzői jogdíjak összegében egy évvel a szigorú korlátozások után, 2021-ben éreztük mi, alkotók. Mindemellett biztató látni, hogy a fiatal szerzői generáció egyre tudatosabb. Bízunk abban, hogy 2022 az újraindulás éve lesz a zeneipar számára" - idézte a közlemény Németh Alajost, az Artisjus elnökét.

 

MTI

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk