kapubanner for mobile
Megjelent: 3 éve

Egy éve még New Yorkban játszott, a járványhelyzet alatt biciklis futárként dolgozott a magyar zenész

A Bohemian Betyars frontembere a járványhelyzet alatt kényszerült rá, hogy ideiglenesen új szakmát válasszon.

Szűcs levente, zeneipar, zenész, koronavírus-

Szűcs Leventéről, a Bohemian Betyars frontemberéről készített riportot a Deutsche Welle. Az előadó a zenélésből élt, zenekarával évi 150 koncertet adtak. mielőtt kitört a pandémia. A járványhelyzet kényszerítette rá, hogy kétkezi munkát vállaljon. November-december környékén már látta, hogy a következő hónapokban nem lesz bevétele a zenélésből, és miután a tartalékai is elfogytak, úgy döntött, más munka után néz.

Dolgozott raktárban és volt konyhai kisegítő is, majd biciklis futárnak állt. Mint elmondta, hónapról hónapra élt, de tanulságos volt számára ez az időszak. Szeptemberben a zenekarának is volt raktárkoncertje, más támogatást azonban nem kaptak az államtól. 

Mint a riport rámutat, a járványhelyzet alatt az együttesek mellett a zeneipari háttérmunkások is bevétel nélkül maradtak. Az egyéni vállalkozóként dolgozó hang-, fény- és színpadtechnikusok, menedzserek nem kaptak adókedvezményt, így a havi 50 ezer forintot úgy is be kellett fizetniük, hogy nem vagy csak alig volt bevételük.  Szűcs Levente és zenekara a korlátozások feloldása után visszatérhetett eredeti szakmájához. „Biciklis futárkodás, raktározás, konyhai munka” – vázolta nevetve B-tevét az előadó arra az esetre, ha ősszel újabb lezárásokra lenne szükség.

A Deutsche Welle riportját ide kattintva lehet megnézni.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Évi 70 millió forintos fizetésért keresnek háziorvost

Évi 150 ezer fontért, azaz mintegy 70 millió forintért keresnek az Egyesült Királyság legtávolabbi, legeldugottabb szigeteinek háziorvosi... Teljes cikk

Ittasan dolgozó buszsofőr ellen mondták ki az ítéletet

Nem jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt az Egri Járásbíróság egy ittasan dolgozó buszsofőrt Egerben - közölte a Heves... Teljes cikk

Autószerelő drogdíler ellen emeltek vádat, aki műhelyében árulta a kábítószert

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, új pszichoaktív anyaggal... Teljes cikk