Rendbontásba torkollott a német majális
Részben heves összecsapásokra került sor csütörtökön Nürnbergben és Hamburgban a szélsőjobboldali felvonulások ellen tiltakozó baloldali anarchista ellentüntetők és a rendőrség között, többeket őrizetbe vettek - hangzott el a pénteki, köztük a berlini rendőrségi összegzésekben.
Hamburgban a délutáni rendzavarások során a rendőrség mintegy 250 rendbontót vett őrizetbe vagy állított elő. Az intézkedő mintegy két és fél ezer rendőr közül több mint húszan megsérültek - derült ki az előzetes veszteségmérlegből. A baloldali anarchista tüntetők újra és újra kövekkel és petárdákkal dobálták a rendfenntartókat, egy rendőrautót és hat magángépkocsit, továbbá egy autógumiraktárat is felgyújtottak. Barmbek munkásnegyedben mintegy tízezer autonóm gyűlt össze egy hozzávetőleg másfél ezer fős szélsőjobboldali demonstráció elleni tiltakozásra. A rendőrség vízágyúkat vetett be a szélsőjobboldali Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD) és más jobboldali szélsőségesek felvonulási útvonalának biztosítására.
Felfokozott hangulatban, de békésen tüntetett mintegy tízezer ember az NPD május elsejei felvonulása ellen Nürnbergben. Az 1500 főnyi szélsőjobboldalit füttykoncert kísérte. Az NPD záró nagygyűlésén néhány ellentüntető tojásokkal, üvegekkel és tejeszacskókkal dobálta az NPD híveit. A közbelépő rendőrök néhány autonómot gumibottal ütlegeltek. A nürnbergi rendőrség szerint az összecsapásokban négy rendőr is megsérült.
Berlinben ezúttal nem történtek olyan súlyos kilengések, mint az elmúlt évek május elsejei rendezvényein. A rendőrkapitány elleni támadástól eltekintve, akit egy csapatszállító kocsiba kellett menekíteni (a rendbontók ezt is palackokkal, székekkel, kövekkel dobálták), csupán Kreuzberg negyedben zajlottak erőszakos jelenetek, ahol egyes tüntetők szemetes konténerekkel, kövekkel és petárdákkal dobálták a rendőröket. Az idei berlini "Walpurgis-éjen" csupán 24 rendbontót vettek őrizetbe, a tavalyi 120-szal szemben, és 13 rendőr sérült meg, közülük egyet kórházba kellett szállítani.
A rajna-pfalzi Neustadtban, a szélsőjobboldali demonstráció során a rendőrség 28 felvonulót és baloldali anarchista ellentüntetőt vett őrizetbe a két tábor közötti összecsapást követően. Az idei május elsejei szélsőjobboldali felvonulások láttán a szociáldemokrata párt (SPD) és a szakszervezetek ismét az NPD betiltását követelték. Michael Sommer, a Német Szakszervezeti Szövetség (DGB) elnöke Mainzban elfogadhatatlannak nevezte, hogy az igazságszolgáltatás és a közigazgatás képtelen elejét venni a neonáci provokációknak, Kurt Beck, az SPD elnöke pedig kijelentette: nem szabad semmilyen teret engedni a régi és újnácik embertelen ideológiájának. A keresztényszocialista bajor miniszterelnök, Günther Beckstein, aki szülővárosában, Nürnbergen több ezer híve élén az NPD ellen tüntetett, megerősítette kormánya eltökéltségét a jobboldali szélsőségesség elleni harcban.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk
A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk
A közlekedés kivételével minden állami és magán ágazatot érint az olasz szakszervezetek által hétfőre meghirdetett általános sztrájk, amelyet a... Teljes cikk
- Egy ország, két világ – elképesztő különbségek a német bérekben 8 hónapja
- Álláspara Németországban: munkahelyek tízezrei veszélyben 8 hónapja
- Elég volt a beteg dolgozókból – vizitdíjat követelnek a munkaadók 8 hónapja
- Kinek jár özvegyi nyugdíj külföldön? Így változnak a szabályok országonként 10 hónapja
- Törik a trend: emelkedik a munkanélküliség az euróövezetben 10 hónapja
- Egy év alatt eltűnt egy közepes városnyi dolgozó - íme a friss adatok 10 hónapja
- Kevesebb legyen a munkaszüneti nap? Így növelnék a gazdaság teljesítményét 11 hónapja
- Felszólították a németeket: dolgozzanak többet és hatékonyabban 11 hónapja
- Itt van május 1-je: mit is ünneplünk ma pontosan? 12 hónapja
- Brutális leépítésbe kezd az Audi 1 éve
- Közel húszezer autóipari munkahely szűnt meg Németországban - ez csak a kezdet? 1 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?