Rokkantnyugdíjat ígért pénzért cserébe egy csaló
Csalás kísérletének gyanúja miatt indult eljárás egy miskolci nővel szemben, aki nyugdíjasokhoz csöngetett be a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rátkán, azt ígérve, hogy megtarthatják a rokkantnyugdíjukat, ha fizetnek neki - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-t.
A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított, különböző kapcsolataira hivatkozva, azt mondta az idős embereknek, el tudja intézni, hogy továbbra is kapják a rokkantnyugdíjukat, ha fizetnek neki több mint százezer forintot - közölte az esetről Dobi Tamás.
Az egyik nyugdíjasnak túlságosan gyanússá vált a történet, ezért azonnal értesítette a rendőrséget. A kapott információk alapján a tállyai rendőrőrs járőrei elfogták és előállították a gyanúsítottat - tette hozzá a szóvivő.
Az egyik nyugdíjasnak túlságosan gyanússá vált a történet, ezért azonnal értesítette a rendőrséget. A kapott információk alapján a tállyai rendőrőrs járőrei elfogták és előállították a gyanúsítottat - tette hozzá a szóvivő.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek
