Rosszak a munkakörülmények a kereskedelemben
A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) szerint az alacsony fizetések, a munkahelyi kiszolgáltatottság és a rossz munkahelyi körülmények miatt lassan tarthatatlanná válik a kereskedelemben dolgozók helyzete - erre kívánta felhívni a figyelmet az érdekképviselet szerdai, budapesti akciójával.
Sáling József, a KASZ elnöke az MTI-nek elmondta: az akcióval a kereskedelemben dolgozók rossz helyzetére szerették volna felhívni a társadalom és a kormány figyelmét. A szakszervezet egyben arra kéri a kormányt, hogy a munkahelyi visszaélések csökkentése érdekében az illetékes hatóságok azonnal kezdjenek ellenőrzést a kereskedelem területén a nyilvántartások vezetésével, a munkaegészségügyi és munkabiztonsági szabályok betartásával kapcsolatban - mondta az elnök, hozzátéve, hogy gyakorlatilag megszűntek a munkaügyi ellenőrzések a kereskedelemben.
Kiemelte, hogy a kereskedelmi dolgozók sokszor több ember munkáját látják el ugyanazért a fizetésért, munkabeosztásukat nem tudják előre tervezni és nem tudnak megélni a szakmunkás minimálbér nettóját jelentő havi 77 ezer forintból, az őket érő munkahelyi stressz pedig egyre csak nő.
A KASZ által a kereskedelmi dolgozók körében készített reprezentatív kutatás szerint a dolgozók 94 százaléka úgy gondolja, hogy túlterhelt az állandó munkaerőhiány miatt, sőt 70 százalékuk azt mondta, hogy az utóbbi időben is nőtt a munkateher. A dolgozók 69 százalékának az elmúlt negyedévben túlóráznia kellett, 43 százalékuk szerint pedig problémák voltak a túlóra kifizetésével - ismertette Sáling József.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a vasárnapi munkavégzés tilalmának bevezetése a kereskedelemben továbbra is a KASZ egyik fő célkitűzése, amely eszköz lenne a munkahelyi terhek csökkentésére is. Éppen ezért a Magyar Szakszervezeti Szövetség - amelynek a KASZ is tagja - által kezdeményezett bérfelzárkóztatási program tárgyalásával egy időben szükségesnek tartják ezt a kezdeményezést újra napirendre tűzni. A bérfelzárkóztatási program célja, hogy heti ötnapi munkából, még ha azért minimálbért is kap a dolgozó, tisztességesen meg lehessen élni - emelte ki Sáling József.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk
Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk
Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk
- Kiderült: ennyit visznek haza az Audi dolgozói Győrben 3 hete
- Top 10 hiba az szja-bevallásnál: akár pénzt is bukhatunk 3 hete
- Felfüggesztik a sztrájkot a pécsi buszvállalatnál 4 hete
- Szakszervezet alakult a Samsungnál – egyre több dolgozó csatlakozik a gödi botrány után 1 hónapja
- Megnyílt az igénylés: több tízezer forint támogatást kaphatnak a minimálbéreseket foglalkoztató cégek 1 hónapja
- Hogyan változtatja meg a social commerce a marketplace-vásárlók viselkedését? 1 hónapja
- Humánia HRS Group: stabil stratégiai partner a 2026-os munkaerőpiaci kihívásokban 1 hónapja
- Gulyás Gergely: heteken belül megkapják 150 ezer forintos juttatásukat a pedagógusok 1 hónapja
- Egy sornyi szakszervezet kéri a korkedvezményes nyugdíj visszaállítását 2 hónapja
- Közel 800 ezer forint az átlagbér Magyarországon – itt a friss KSH-adat 2 hónapja
- Veszélyben az audis bérelőny? Új stratégiával készül a szakszervezet 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?