Saját képzést indít a Munkaügyi Főfelügyelőség
Jövőre százötven munkaügyi felügyelőt kíván hadrendbe állítani az Országos Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF), több mint 90 százalékuk közvetlenül az ellenőrzéseken dolgozik majd. Ilyesfajta képzés azonban nem létezik a magyar piacon, ezért az OMMF saját maga biztosít képzést az új munkatársaknak - értesült a Napi Gazdaság.
Diplomával rendelkező jogászokat, pénzügyi, gazdasági mérnököket, közgazdászokat, valamint valamilyen munkaügyi szakirányon felsőfokú képzettséget szerzett szakembereket várunk - fejtette ki a Napi Gazdaságnak Papp István, az OMMF elnöke.
A leendő felügyelőknek első körben egy 1-2 hetes intenzív OMMF-tanfolyamon kell részt venniük, ahol megismerhetik a közigazgatási eljárási szabályokat, elsajátíthatják az adózást, társadalombiztosítást és a vállalkozásokat érintő tudnivalókat, illetőleg magukévá tehetik az etikai alapelveket. Ezután egy tapasztalt kolléga mellett kapnak helyet, akinél megtanulhatják, hogyan kell feloldani a konfliktushelyzeteket. A mentori segítség tartama időben nincs megszabva, egyéntől, személyiségtől függ, kit mikor engednek ki egyedül az ellenőrzésekre. Fél év alatt azért a bátortalanabbaknak is illik megmutatni rátermettségüket, ehhez egy házi vizsgán kell jól szerepelniük.
A felügyelők a köztisztviselői bértábla alapján kapnak majd a fizetést, az OMMF költségvetése 2007-ben száz, 2008-ban ötven ember munkabérének megfelelő összeggel emelkedik.
Papp István elmondása alapján ez idáig évente a munkáltatók mintegy három-négy százalékát ellenőrizték a munkafelügyelők, a létszámbővítésnek köszönhetően ez a szám akár hét százalékra is emelkedhet.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?