kapubanner for mobile

Saját szervet kap a győri életpályamodell

Formális szervezetbe integrálják a győri járműipari életpályamodell szereplőit – mondta el Fekete Dávid alpolgármester (Fidesz-KDNP), a folyamat egyik szervezője.

images

Kiemelte: az életpályamodell lényege, hogy az alapfokú oktatástól az egyetemi képzésekig figyelnek arra, hogy kielégítsék a térség járműiparának szakemberigényét, valamint a város által nyújtott egész életen át tartó perspektívát vázoljanak fel az abba belépők számára.

„Furcsa kettősség, hogy napjainkban Győr és környéke nem tudja kielégíteni a járműipar és beszállítói szakember-igényét, holott az e szakmákat kitanulók sokkal biztosabban találnak állást, és jobb bérre is számíthatnak” – jegyezte meg a politikus, aki szerint egyszerre kell kívülről láthatóbbá, belülről pedig hatékonyabbá tenni az évekkel ezelőtt, spontán módon kialakult együttműködést, az önkormányzat szervezése alatt.

Jelezte: a modell működtetésében szerepet vállal több helyi szakiskola, a Széchenyi István Egyetem, az iparkamara megyei szervezete, a munkaügyi központ és számos cég – kiemelten az Audi Hungária Motor Kft. - mellett a győri Mobilis interaktív kiállítótér is; utóbbi feladata, hogy a legfiatalabbak számára is kézzelfogható közelségbe hozza a járműipart és az azzal kapcsolatos szakmákat.

Mint mondta, az év végére szeretnék intézményesíteni az együttműködést; már fel is állt a győri egyetemen az a munkacsoport, amely áttekinti, hogy milyen formában – cégként vagy például egyesületként – működnek hasonló kezdeményezések a világ nagy autóipari központjaiban.

Megemlítette: a partnerek már bemutatkoztak közösen, hiszen folytattak sajtókampányt ismertségük növelése érdekében, tavaly novemberben pedig mindannyian képviseltették magukat a város standján az Automotive Hungary szakkiállításon.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek