Sátoraljaújhelyen nyit új áruházat a Praktiker
1500 négyzetméteres áruházat nyit Sátoraljaújhelyen a Praktiker még idén. A cég első alkalommal fog megnyitni kis alapterületű barkácsáruházat Magyarországon.
A cég közleménye szerint a Praktiker az átalakuló hazai barkácspiacon saját működésének optimalizálására, a karácsonyi boom-ra és új áruházának megnyitására fókuszál a következő időszakban. A Praktiker arra számít, hogy átrendeződik a piac, de mivel piackutatások szerint a kereslet továbbra sem nő jelentősen a barkácscikkek és a lakberendezési termékek iránt, új stratégiára van szükség, ami biztosítja a stabil és kiszámítható működést a barkácsáruházak számára.
A Praktiker idén augusztusban cáfolta, hogy kivonulna a magyar piacról, s bejelentette: folytatja korábbi években megkezdett expanzióját. Olyan 1000-1500 négyzetméteres üzletegységek megnyitását tervezi, ami teljesen új formátum a lánc életében. Az első ilyen kis alapterületű áruház Sátoraljaújhelyen fog megnyílni még az idén. A település és vonzáskörzete az elemzések szerint rendelkezik olyan vásárlóerővel, ami képes fenntartani egy Praktiker áruházat, ebben közre játszik az országhatár közelsége is.
A Praktiker a tervek szerint jövő év elején újabb üzletegységet fog megnyitni hasonló kereskedelmi koncepció keretében.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?