Márton Katalin, a Praktiker HR igazgatója
Márton Katalin idén év elején lett a Praktiker HR vezetője, aki vallja, hogy dolgozni élmény. Hisz a szívvel-lélekkel-hittel végzett munkában és a mérőszámokban, amelyek megmutathatják ennek a munkának az eredményét. Karrierét a Praktikernél kezdte, mint a vállalat első HR menedzsere, majd 17 év után tért vissza a céghez, immár a legfontosabb humánerőforrás pozícióba.
2018. január 1-jétől Márton Katalin tölti be a Praktikernél a HR-vezetői posztot. A szakember 1997-ben, az akkor még német tulajdonban lévő Praktikernél kezdte pályafutását, mint a piacra lépő vállalat első HR menedzsere. Részt vett a magyarországi központ és az első 10 áruház toborzás kiválasztásában, valamint a cég humánerőforrás-gazdálkodás alapjainak lerakásában.
„Részt vettem a Praktiker Magyarország piaci nyitásában, ami egy óriási feladatot és felelősséget jelentett alig 25 évesen.”
Ezt követően egy nemzetközi HR menedzseri pozícióra váltott. Majd szintén első HR vezetőként közreműködött a Posta Biztosító felépítésében, később pedig a Saint-Gobain Építőanyag Kereskedő Zrt. HR igazgatójaként a cég átstrukturálásában, a modern HR eszközök bevezetésében és működtetésében. 17 év után tért vissza a Praktiker Mester utcai központjába.
Márton Katalin hisz abban, hogy csak szívvel-lélekkel-hittel lehet ilyen feladatot végezni, és ha ez a hármas megvan, akkor szinte garantált a siker. A szakmai kompetencia és a tapasztalat pedig segítenek ahhoz, hogy egy ilyen mértékű kihívást ne görcsösen, hanem örömmel végezzen az ember.
Úgy gondolja, hogy dolgozni élmény - és ezt úgy tudja átadni saját közvetlen kollégáinak, valamint közvetíteni a cég egésze felé, ha ő magam is ebben él.
Hisz a számokban is: „A végén a matek lesz a lényeg úgyis: ha sikerül a HR mérőszámokban eredményeket felmutatni, akkor derül ki igazán, hogy ez az irány jó és működőképes - de ehhez kell bátorság is, hogy új irányvonalakat merjünk eszközölni HR területen.”
A szakember feladata lesz, hogy az immár magyar tulajdonban lévő Praktiker megfelelő válaszokkal tudjon szolgálni az aktuális munkaerő-piaci kihívásokra. A jövőben még nagyobb hangsúlyt kap a munkatársak megtartása, új munkatársak toborzása és az utánpótlás tervezése. A célkitűzéseket a jelenlegi munkatársak esetén a kompenzációs és teljesítményértékelési rendszer felülvizsgálatával, képzési- és karriertervekkel, az új munkavállalók esetén pedig alternatív toborzási csatornák beillesztésével, munkáltatói márkaépítéssel, gyakornoki programokkal, illetve a duális képzési rendszer továbbfejlesztésével szeretné elérni.
Márton Katalin hobbija a lakberendezés és az enteriőrstyling, amivel szívesen foglalkozik szabadidejében. De legjobban a családja, három gyermeke kapcsolja ki.
„A legnagyobb felüdülést a 3 kisgyerekem adja és az, ha a férjemmel és velük együtt tudunk bármilyen szabadtéri tevékenységet végezni.”
Aktívan és nagyon szívesen vesz részt gyermekei iskolájának és óvodájának közösségi életében. Kuratóriumi tagja az óvoda alapítványának, valamint a „Kapcsok Alapítvány"-nak.
„Mostanában indulunk fantasztikus csapattal és óriási lelkesedéssel, amelynek célja a sajátos nevelési igényű (a továbbiakban: sni) gyermekek és fiatalok, valamint segítőik támogatása, az SNI gyermekek/tanulók integrált nevelésben, oktatásban való részvételének, befogadásának elősegítése céljából.”

Villám kérdések-válaszok
Motiválás jó fizetéssel vagy fejlődési és előrelépési lehetőséggel?
Fejlődési/előrelépési lehetőséggel.
HR BP vagy sem?
Is-is.
Személyes meeting vagy konferenciabeszélgetés?
Konferenciabeszélgetés.
Kiszervezés vagy házon belüli megoldás?
Kiszervezés.
Belső toborzás vagy külső toborzás?
Belső.
Pszichológiai teszt vagy személyes elbeszélgetés?
Személyes elbeszélgetés.
Belső vagy külső tréning?
Külső.
Csapatmunka vagy egyéni teljesítmény?
Csapatmunka.
Irodai munka ülve vagy állva?
Állva.
Főzés vagy étterem?
Étterem.
Könyv vagy e-book?
E-book.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?