kapubanner for mobile

Segítség a romák munkahelyi integrációjához

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Lezárultak A roma felzárkózás módszertani támogatása című projekt keretében két éven át, ezerötszáz résztvevővel, tizenhat területen szervezett képzések - tájékoztatott a Türr István Képző és Kutató Intézet.

A közlemény szerint a programnak köszönhetően tovább erősödött a roma lakossággal szembeni előítélet-mentes magatartás. A képzések jelentős mértékben hozzájárultak az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) által a projekt során létrehozott közhasznú munkaerőkölcsönző-hálózat, pedagógiai intézet, valamint közigazgatási hálózat versenyképes működéséhez. A program elősegítette a romák munkahelyi integrációját, hatékonyabb, hangsúlyosabb közigazgatási szerepvállalását - írták.

Hozzátették: az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett program tizenhat tematikára épült, többek között a munkaerő-piaci integrációra, a jogi, informatikai, közbeszerzési ismeretekre, az uniós pályázatkészítésre, a családellátásra és a társadalmi befogadás szemléletének erősítésére.

A roma lakosság sikeres és hatékony társadalmi felzárkózása érdekében a kormány együttdöntési rendszert alakított ki az ORÖ-vel, ebben az ORÖ biztosítja a szakmai, módszertani, adminisztratív alapot, monitoring-rendszert és adatbázist a roma kisebbségi önkormányzatoknak. Az együttdöntési rendszer kiemelt eleme volt a Roma felzárkózás módszertani támogatása című projekt - olvasható a közleményben.

A képzéseket az Országos Roma Önkormányzat és a Türr István Képző és Kutató Intézet közreműködésével szervezték.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek