Sok nővért zaklatnak munka közben, és a helyzet egyre rosszabb
A szóbeli zaklatásokat jellemzően a betegek követik el. Fizikai bántalmazásról a segédnővérek számoltak be legnagyobb arányban.
Az amerikai NNU (National Nurses United) 5000 nővér bevonásával készült felmérése szerint a válaszadók 31 százaléka a munkahelyi atrocitások növekedéséről számolt be - írja az Index. Az érintettek ezt az egyre súlyosbodó nővérhiánnyal, a várakozási idők növekedésével és a beteglátogatások feltételeinek állandó változtatásával magyarázzák.Jenn Schmitz, az amerikai Sürgősségi Osztályos Nővérek Egyesületének elnöke azt mondta, pont akkor válik egyre gyakoribbá a nővérek zaklatása, amikor egyébként is túlterheltek.
A Medscape vizsgálatában több mint 10 ezer nővért kérdeztek meg, akik leginkább verbális, majd fizikai és szexuális bántalmazásról számoltak be 49, 17, illetve 15 százalékos gyakorisággal. A szóbeli zaklatások elkövetői 75 százalékban a betegek, illetve valamennyivel kisebb arányban a látogatóik. A nővérek emellett az orvosok, főnővérek és a többi kórházi dolgozó részéről is elszenevedtek szóbeli zaklatást. Erről a férfi ápolók gyakrabban számoltak be, mint női kollégáik. Fizikai bántalmazást legnagyobb arányban a segédnővérek szenevdtek el, a a diplomás ápolók kevésbé. Ezt jellemzően a betegek is látogatók követik el, más dolgozók csak elvétve. Szexuális zaklatást nővérek és segédnővérek ugyanolyan gyakorisággal szenvedtek el, a diplomás ápolókhoz képest ritkábban. Mindhárom csoport egyetértett abban, hogy az eseteket feletteseik csak nagyon riktán jelentették. Azok közül, akik szexuális zaklatás után kértek segítséget, csak nagyon kevesen gondolják úgy, hogy a vezetőség megfelelően kezelte az ügyet.
Index
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy friss kutatás szerint az AI fokozott használata a kiválasztásban ahhoz vezethet, hogy a munkáltatók átsiklanak a kiváló pályázók felett. A... Teljes cikk
Egy civil kezdeményezés szerint július 8. a jövőben hivatalos nemzeti ünneppé, akár munkaszüneti nappá is válhatna a Rákóczi-szabadságharc... Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk
- Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége: a kapacitáshiány miatt a legsúlyosabb esetek is feltorlódhatnak 1 hete
- Az emberi tényezők a kulcs a munkahelyi boldogsághoz és produktivitáshoz 1 hete
- Miért nem oldja meg a szabadság a kiégést, és mi az, ami ténylegesen segít? 1 hete
- A HR szerepe a munkahelyi magány elleni küzdelemben 2 hete
- A szingapúri dolgozók kevesebb mint kétharmada boldog: ezek a fő okok 2 hete
- Hangfelvétel buktathatott le egy HR vezetőt: a zaklatókat védő vállalati kultúráról beszélt 2 hete
- Miért marad az elégedetlen munkavállaló? A vezetői vakfoltok titka 2 hete
- Így érzik magukat a munkavállalók: elkötelezettség, stressz és a vezetők szerepe 2 hete
- Kulcsszerepe lesz a vállalatoknak az egészségfinanszírozásban 3 hete
- Felmérés: ezért hagyják el sokan a magyar egészségügyet 3 hete
- Minden nyolcadik magyar orvos külföldön dolgozik, és nem csak a pénz miatt 3 hete

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?