Megjelent: 7 éve

Sokan veszíthetik el állásukat Romániában

A híreszteléssel ellentétben nem előzte meg a magyar minimálbért a román, de a jelentős emelés miatt sokan veszíthetik el állásukat a keleti szomszédunknál - írja a portfolio.hu.

Egy közvélemény-kutatás szerint a kkv-szektorban tevékenykedő cégek fele elbocsátásokra készül. Ennek oka, pedig az egyre emelkedő minimálbér. A válaszadók 52,2 százaléka nyilatkozta, hogy fennáll az elbocsátás kockázata, ha a minimálbér eléri a 2080 lejt, és bevezetik a 2350 lej értékű differenciált minimálbért a felsőfokú végzettséggel vagy legalább másfél évtizednyi szolgálati idővel rendelkező alkalmazottak esetében.

Miután elterjedt a magyar sajtóban, hogy a román minimálbér ezzel az emeléssel megelőzi a magyart, a Portfoliokiszámolta, hogy erről szó sincs: a román minimálbér 145 ezer forint a magyar 138 ezer és igaz ugyan, hogy az alacsonyabb román árak miatt abból a pénzből tíz százalékkal többet tudnak költeni román szomszédaink, az uniós árszínvonalra vonatkozó helyi adatok még 2017-esek. Továbbá a helyi minimálbér a közel 10%-os emelés a 2019-es évre vonatkozó bértárgyalások részeként valósul meg. Magyarországon azonban még nem dőlt el, hogy mekkora lesz a minimálbér emelése jövőre,

A minimálbér-emelés miatt várható elbocsátások azonban visszavethetik az ország versenyképességét, így látja a román vállalkozók csaknem 45 százaléka. A munkáltatók 35,6 százaléka a drágulásokat, 34,3 százaléka bizonyos piacok vagy szerződések elvesztését, 19,9 százalék pedig a profit zsugorodását említette.
portfolio.hu
  • 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megfordult a trend: meredeken csökken a brit bevándorlás

A júniussal zárult egy évben meredeken csökkent a megelőző időszakok rekordszintjeiről a nettó bevándorlás Nagy-Britanniában. A brit statisztikai... Teljes cikk

Mennyiség helyett minőség - Ezek a jó állás titkai az amerikai munkavállalók szerint

Egy friss kutatásból kiderül, hogy a minőségi munkát végző munkavállalók nemcsak elégedettebbek, hanem egészségesebbek, elkötelezettebbek és... Teljes cikk

Több jel is arra mutat, hogy egyre több a munkahelyi zaklatás

A Google keresési adatai és a felmérések is azt jelzik, hogy egyre többen aggódnak a munkahelyi zaklatás miatt. Teljes cikk