Szabályozná az ügynöki tevékenységet a PSZÁF
A hitelekhez, befektetési termékekhez, biztosításokhoz sokszor csak ügynökökön keresztül juthatunk el. Azt azonban nem lehet tisztán látni, ki lehet ügynök, alkusz, ki foglalkozhat ilyen ügyekkel. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete azt javasolja, hozzanak törvényt az egységesítésre - adta hírül a Magyar Rádió.
Előfordul, hogy nem az van a szerződésben, mint amiben megállapodtunk az ügynökkel. Van, hogy azt sem tudhatjuk meg, biztosítást kötöttünk vagy befektetési terméket vásároltunk. Elhitetik velünk, hogy a hitelhez kapcsolódó befektetés majd kitermeli a törlesztő részleteket, miközben láthatóan alig van hozama. A ma hazánkban dolgozó, mintegy százötvenezer pénzügyi közvetítő sokszor nem is a haszonszerzés miatt bánik így ügyfeleivel, van, hanem egyszerűen képzetlen. Az oktatásuk ugyanis nem szabályozott.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete ezért most egységes vizsgához és minimum érettségi szintű szakmai oktatáshoz kötné az ügynöki munkavégzést. Emellett közhiteles nyilvántartásba venné a közvetítőket, illetve végre pontosan definiálná, ki számít ügynöknek és ki alkusznak. Ez utóbbi ugyanis elvileg az ügyfelet kellene képviselnie, de sokszor kérdésessé válik, kinek az érdekében dolgozik, hiszen az ügyféltől és a banktól, biztosítótól is kapja a maga jutalékát.
A közvetítői szektorban a legnagyobb létszámnövekedés az elmúlt két évben a biztosítási alkuszoknál történt. 2006-ban még csak 29 ezer, 2008 végén már 56 ezer ember dolgozott itt.
Magyar Rádió

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?