kapubanner for mobile

Szakszervezet: soron kívüli oltást a bölcsődei dolgozóknak!

A BDDSZ felhívta a figyelmet: a bölcsődei dolgozóknak munkájuk során nincs lehetőségük a fizikai távolságtartásra, ezért a mihamarabbi oltásukra lenne szükség.

A Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (BDDSZ) a bölcsődei dolgozók országos szintű soron kívüli oltását, illetve a már jogszabályban rögzített rendszeres tesztelés tényleges soron kívüli végrehajtását várja el a kormánytól. A BDDSZ pénteken azt közölte az MTI-vel, hogy a soron kívüli oltást és tesztelést a jövő hétfőn életbe lépő járványügyi szigorító intézkedések, illetve a bölcsődék nyitva tartása miatt várják el.

"Az oltás biztosítása és a tesztelés a jelen helyzetben a bölcsődei dolgozók számára az állam kötelessége függetlenül attól, hogy a bölcsődék fenntartói jogait ki gyakorolja" - hangsúlyozták. Közölték azt is, a 3 év alatti korosztályt nem tesztelik, pedig a gyerekek is hordozhatják a vírust, és meg is betegedhetnek. A bölcsődei dolgozók a munkájukat nem másfél méteres távolságból végzik, hanem a gyermekek közvetlen testközelében, így a fizikai távolságtartás a bölcsődés korosztály nevelése és gondozása során lehetetlen.

Az Európai Bizottság 2020 nyarán publikált oltóanyagokkal kapcsolatos stratégiájában az elsőbbséget élvező csoportba tartozók közé sorolta azokat a munkavállalókat, akiknek a munkájuk jellegéből adódóan nincs lehetőségük a fizikai távolságtartásra; a bölcsődei dolgozók is ebbe a kategóriába tartoznak - hívták fel a figyelmet. "A fentiek miatt elvárjuk a kormánytól - ha jogszabályban nem rendeli el a bölcsődék preventív zárását az esetleges ügyelet biztosítása mellett -, hogy a bölcsődében dolgozók esetében a COVID-19 által fennálló biológiai kockázattal szembeni védelmét, a védőoltást, soron kívül biztosítsa" - áll a szakszervezet közleményében.

MTI
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
NAV: eddig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást

Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk

Felmérés: ezért hagyják el sokan a magyar egészségügyet

A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk

Ezekkel a diplomákkal lehet a legkevesebbet keresni, mégis több százan választják őket

Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk