kapubanner for mobile

Ennyit keresnek a bölcsődei dajkák

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A bölcsődei munkakörökben a bérek szakképzettséggel (dajkaként) 437 920 forinttól indulnak, diplomás kisgyermeknevelőként pedig pedagógusi bért lehet kapni, ami gyakornokként 705 ezer forint.

bölcsőde visszatérés munka anya-
images

“Mennyit keres” sorozatunkban ezúttal a bölcsődékben dolgozók - dajka, kisgyermeknevelő, diplomás kisgyermeknevelő - fizetésének néztünk utána.  

A bölcsődei fizetés három elemből tevődik össze. Egyrészt a Közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény (Kjt. 1992. évi XXXIII. tv.) alapján járó alapilletményből, a szociális ágazati pótlékból és a kiegészítő szociális ágazati pótlékból áll.

Mivel a bértábla szerinti alapilletmény alacsonyabb, mint a minimálbér és a garantált bérminimum, ezért az “alapbér” az alapfokú végzettségűeknek a 2026. január 1-jétől hatályos minimálbérrel bruttó 322 800 forint lett, míg a szakképzettséggel rendelkezőknek 373 200 forint, vagyis a garantált bérminimum.

Nézzük, mit is jelent ez a gyakorlatban. A szakképzettséghez nem kötődő pozíciókban - ez az “A” fizetési osztályt jelenti - az alapbér a minimálbér (322 800 forint). És erre tevődnek rá a pótlékok. Közalkalmazotti jogviszonyban A1-es fizetési osztályban (0-1 év szakmai tapasztalat) a bér bruttó 357 420 forint (322 800 alapbér + 39 220 pótlék). Ebben a fizetési osztályban az évek számával a fizetés 373 520 forintig nőhet.

A B fizetési osztálytól kezdve viszont az alapbér már a garantált bérminimum (tehát ezek szakképzettséghez kötött pozíciók), ami 373 200 forint és erre tevődik rá a két pótlékelem. Egy példa: A “B” fizetési osztályban pályakezdőként 431 020 forint kereshető (373 200 + 57 820 forint). Fizetési osztályon belül a közalkalmazotti jogviszonyban eltöltött évek növekedésével azonban nem vagy csak alig nő a fizetés. Aki tíz éve van a pályán “B” fizetési osztályban, 432 170 forintot keres. A D fizetési osztályban pedig 15 év tapasztalattal 441 370 forintot lehet keresni.

Bértábla bölcsődei fizetések
Bértábla: ebbe tartoznak a bölcsődei dajkák is

 

Diplomával még jobb fizetés

2024. január 1-től a diplomás kisgyermeknevelők fizetésében jelentős és rendszerszerű változások léptek életbe. A szabályozás szerint a pedagógusok új életpályájáról szóló törvény illetmény-meghatározási szabályai a diplomás kisgyermeknevelőkre is kiterjednek. A korábbi iskolai végzettségen és szenioritáson, továbbá a minősítéseken elért eredmények függvényében alkalmazott illetménymeghatározást, felváltotta a sávos bérrendszer alkalmazása.

Az alapilletmény 2026. január 1-től:
Gyakornok esetén: 705 000 Ft
a) Pedagógus I. esetén 718 000 Ft-tól 1 400 000 Ft-ig,
b) Pedagógus II. esetén 725 000 Ft-tól 1 490 000 Ft-ig,
c) Mesterpedagógus esetén 785 000 Ft-tól 1 790 000 Ft-ig,
d) Kutatótanár esetén 915 000 Ft-tól 1 930 000 Ft-ig terjedhet.

 

  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek