Százmillióra büntették az Éremkibocsátót
Hivatalosság látszatát keltette, és akciósnak mondta árait, ezzel pedig megtévesztette a fogyasztókat a Magyar Éremkibocsátó Intézet, mondta ki a Gazdasági Versenyhivatal.
A vállalkozás 2012. november 1-jétől a különböző érméket népszerűsítő reklámstratégiáját teljes egészében a hivatalosság, az állami elismertség látszatára építette. Hirdetéseiben hangsúlyosan a „Magyar Éremkibocsátó Intézet” elnevezést alkalmazta, mellőzve a cégformára történő utalást (Kft.). Ezenkívül számos olyan tartalmi és formai elemet is megjelenített hirdetéseiben, amelyek a hivatalosság látszatát erősítették, így például a DM küldeményeit, televíziós reklámjait közlemény megnevezéssel aposztrofálta, a nemzeti pénzverdék hivatalos forgalmazója megnevezést alkalmazta, a DM küldeményei borítékján piros-fehér-zöld, nemzeti színű bordűrt helyezett el, tv reklámjai a kereskedelmi reklámoktól teljes mértékben elütöttek, azokkal a hivatalos közleményeket próbálta imitálni.
Összességében ezzel azt a látszatot keltette, hogy a vállalkozásnak állami „hivatalos” háttere van, tevékenysége a közfeladatok ellátásához kapcsolódik, amely kiemeli más, érméket forgalmazó vállalkozások közül és bizalmat kelt a fogyasztókban. A Magyar Államkincstár, majd a Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Pénzverő Zrt. sajtóközleményben határolódott el a Magyar Éremkibocsátó Intézet Kft. tevékenységétől.
A vállalkozás a termékeit kedvezményes áron hirdette és azt állította, hogy a kedvezményes megrendelésre 10 napig van lehetőség, ezzel arra ösztönözte a fogyasztókat, hogy minél hamarabb rendeljék meg az érméket. A vizsgálat során azonban kiderült, hogy a kedvezményes ár a tájékoztatásokkal ellentétben nem csupán 10 napig volt biztosítva a megrendelők részére, ezzel megtévesztette a fogyasztókat.
A Gazdasági Versenyhivatal megállapította, hogy a vállalkozás fogyasztók megtévesztésére alkalmas kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amikor a termékeit népszerűsítő reklámokban a „Magyar Éremkibocsátó Intézet” megnevezést alkalmazta és azt közölte, hogy egyes nemzeti pénzverdék hivatalos forgalmazója, ezzel valótlanul a vállalkozás állami elismertségének látszatát keltette a fogyasztókban. Ezen kívül megtévesztette a fogyasztókat a termékeinek kedvezményes árával és a korlátozott elérhetőségével kapcsolatban is. A GVH bírság kiszabását is indokoltnak látta, ezért 100 millió forint bírságot szabott ki a vállalkozásra.
A Magyar Éremkibocsátó Intézet lapunknak megküldött közleményében azt írta, fellebbeznek a büntetés ellen.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk
A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk
- Hiába az AI-láz: a magyar vállalatok 77%-a még semmit nem lát a megtérülésből 1 hónapja
- Új vezérigazgató a a Magyar Suzuki Zrt. élén 2 hónapja
- Hatásalapú fejlesztések: mit keresnek ma a vállalatok a tréningpiacon? 2 hónapja
- Létrejött a bérmegállapodás a Magyar Postánál - Ennyivel nőnek a bérek 2 hónapja
- Egy apró hiba, milliós bírság - ezekre figyelj külföldi munkavállaló alkalmazásakor 3 hónapja
- Luxuskarácsony az állami szektorban: 52 ezres ajándékcsomagot kaptak a dolgozók 3 hónapja
- Új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon – karácsonyi bejelentés 4 hónapja
- Megalakult a Magyar Mesterséges Intelligencia Tanács 4 hónapja
- Új rendszer jön: ezért dolgozik majd több elítélt a vasútállomások környékén 4 hónapja
- Valós emelés a nyugdíjaknál, duplázás a családi pótléknál – erre készülne a Tisza-kormány 4 hónapja
- Bérfejlesztésről és létszámcsökkentésről döntöttek ennél a magyar cégnél 5 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?