Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Székesfehérváron fejleszt az IBM, 300 munkahely jön létre

Az IBM 3,5 milliárd forintból, 1 milliárd forintos állami támogatással fejleszti székesfehérvári informatikai központját - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter az állami támogatást azzal indokolta, hogy a bővítéssel 300 új munkahely is létrejön.

Az olyan szolgáltató központok, mint a székesfehérvári, fontos szerepet töltenek be a jól képzett fiatalok foglalkoztatásában, valamint a kutatás- és fejlesztésközpontú gazdaság kiépítésében - tette hozzá.

Az IBM a dunántúli megyeszékhelyről számítástechnikai rendszerek távfelügyeletét biztosítja, megrendelőik túlnyomórészt külföldi társaságok. A New York-i cég a székesfehérvári egységgel együtt csaknem 6 ezer munkavállalót foglalkoztat Magyarországon, míg az itt működő amerikai cégek összesen 105 ezret - közölte a miniszter.

A magyar IBM-leányvállalat 2013 óta a kormány stratégiai partnere.

A székesfehérvári központ az előző, 2016-ban véget ért fejlesztéshez is jelentős, 1,1 milliárd forintos állami támogatást kapott. Az IBM Magyarország Kft. nettó árbevétele 2018-ban meghaladta a 16,5 milliárd forintot, 2019-ben megközelítette a 18 milliárd forintot. Forgalma többségét külföldi értékesítésekkel érte el. Az adózott eredmény mindkét évben több mint 2,5 milliárd forint volt.

Fotó: MTI
  • 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Meglepetés a Top 500-as listán: így teljesítettek a magyar cégek

A közép- és kelet-európai régió 500 legnagyobb vállalata listáját a 2024-es adatok szerint továbbra is a lengyel Orlen olajcég vezeti, a második... Teljes cikk

Tudásalapú munkahelyek születnek – a Mercedes K+F központot nyit Magyarországon

A Mercedes-Benz több tízmilliárd forint értékű beruházással létrehozza az első magyarországi kutatás-fejlesztési központját, amelynek a nyomán... Teljes cikk

Kenyérgyár épül Tatán - 100 új munkahely jön létre

Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású sütőüzemét építi fel a Ceres Sütőipari Zrt. 24 milliárd forintos beruházással a Tatai Ipari Parkban -... Teljes cikk