Személyi változások a Tchibo vezetőségében
A Tchibo Budapest Kft. új üzletágainak dinamikus fejlesztése érdekében képzett szakemberekkel bővíti menedzsmentjét.
Mészáros Zsolt kereskedelmi diplomáját a budapesti Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán szerezte, majd később Dél-Afrikában, marketing szakirányon végzett. Szakmai karrierjét az Unilever Magyarország Kft.-nél kezdte, majd 13 év múltán a Borsodi Sörgyár Zrt.-hez került, ahol marketing- valamint kereskedelmi igazgatóként dolgozott.
A Tchibo marketingigazgatói posztját 2013. január 1-jétől Laczó Eszter (39) tölti be. A szakember feladata az egységes marketing stratégia kidolgozása és megvalósítása a Tchibo kávé- és non-food üzletágában egyaránt.
Laczó Eszter 2000-ben végzett a Budapesti Külkereskedelmi Főiskola nemzetközi marketing szakán, s 13 éves FMCG területén szerzett tapasztalattal rendelkezik a marketing és trade marketing feladatok menedzselése területén. Karrierjét a Kraft Foods-nál kezdte, majd 2002-től a Reckitt Benckisernél bővítette szakmai ismereteit és vezetői tapasztalatit. Szakmai pályafutását 2007-től a Danone-nál folytatta, mint Brand Manager, majd 2011-től a Danone barcelonai központjában töltött be Global Brand Marketing Manager pozíciót.
A Tchibo 2012 márciusában indította el Magyarországon online kereskedelmi üzletágát. A terület stratégiai szerepének és üzleti eredményének növelése érdekében a vállalat nagy tapasztalattal rendelkező vezetőt nevezett ki az üzletág élére. 2012. december 3-tól az ECommerce üzletág vezetői pozícióját Németh Norbert (38) tölti be, aki 12 éves szakmai tapasztalattal és gyakorlattal rendelkezik az e-commerce, az on-line média és a digitális marketing területén.
Szakmai pályafutását az Expressz.hu Kiadónál kezdte, majd 2000-2008 között a Sanoma Magazines International-nél (Sanoma Magazines kiadócsoport) folytatta munkásságát. Mielőtt elvállalta a Sanoma Media E-Commerce igazgatói pozícióját, 2 évet töltött Londonban a Business Monitor International cégnél, mint digital marketing es E-Commerce üzletágvezető. Marketingigazgatóként irányította és menedzselte a 20 legfontosabb Sanoma portál teljes marketing aktivitását.
A Tchibo Budapest Kft. Shop üzletágának új vezetője Várbíró Gergely (33). Feladata a teljes Shop üzletági csapattal együtt a Tchibo üzleteinek operatív működésének és az eredmények új szintre emelése, a Tchibo üzletek vásárlóközpontú, magas színvonalú üzemeltetése.
Várbíró Gergely diplomáját 2004-ben szerezte a Budapesti Gazdasági Főiskola nemzetközi kommunikáció és PR szakán. 2003 óta dolgozik a kiskereskedelem, vendéglátás területén. A szakember 2007-től az AmRest Hungary Kft-nél dolgozott területi vezetőként, majd régiós vezetőként ő irányította a 9 budapesti, valamint a debreceni KFC éttermet.
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
2026. április 1-jétől Bobor Roland veszi át a Nestlé szerencsi és diósgyőri gyárainak vezetését. Az immár 15 éve a Nestlénél dolgozó, számos... Teljes cikk
A szakembert határozatlan időtartamra nevezték ki vezérigazgatónak. Teljes cikk
Személyi változás történt a Shopfully magyarországi vezetésében: Zsatkulák István, a vállalat hazai ügyvezetője távozik pozíciójából, és a... Teljes cikk
- Ez a cég uralja a flottakezelők piacát 4 hete
- Ők segítik a külföldi költözést: itt a legnagyobb relokációs cégek listája 1 hónapja
- Hét év után távozik a Rossmann országos ügyvezető igazgatója 1 hónapja
- Fordulat a magyar munkaerőpiacon: lezárult a „Budapest-centrikus” korszak 2 hónapja
- Ők számfejtik a béreket: tovább nőttek a legnagyobbak a listán 2 hónapja
- Hatásalapú fejlesztések: mit keresnek ma a vállalatok a tréningpiacon? 2 hónapja
- Ők a legnagyobb tréningcégek a magyar piacon - jelentős mozgások a rangsor élén 2 hónapja
- Miért lett sokkal nehezebb állást találni és miért kellenek a vendégmunkások? 2 hónapja
- Elsősorban magyar munkaerőre építünk – így látja a kölcsönzői piacot a Pensum vezetője 2 hónapja
- Itt vannak a legnagyobb munkaerő-kölcsönző cégek 3 hónapja
- Ők keresik a top vezetőket: itt a lista a legnagyobb vezetőkiválasztó cégekről 3 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?