Szerdán húzzák a ponthatárokat
Szerdán hozzák nyilvánosságra a felsőoktatási felvételi ponthatárokat. Az idén virtuális Pont Ott Partit rendeznek a www.felvi.hu oldalon és a Felvi Facebook-oldalán.Idén több mint 95 ezren jelentkeztek felsőoktatási intézménybe. A legnépszerűbb most is az ELTE, idén is több nő adott be felvételi kérelmet, mint férfi, és a legidősebb jelentkező 1938-ban született. A most jelentkezők szeptemberben nyilatkozatot írnak alá.
Alapképzésben az egyes képzési területek közül (minden munkarendet és finanszírozási formát figyelembe véve) a gazdaságtudományok, valamint a műszaki terület emelkedik ki. A két terület együttesen az alapképzésre első helyen jelentkezők mintegy 38 százalékát tudhatja magáénak.
Emelkedett a közigazgatási, rendészeti és katonai, kisebb mértékben a gazdaságtudományok, a jogi, valamint a pedagógusképzés területén az alapképzésre első helyen jelentkezők létszáma. Erőteljesen visszaesett - a tavalyi létszám felére, kétharmadára - a társadalomtudományi és a bölcsészettudományi alapszakok elsőhelyes jelentkezőinek száma.
A jelentkezők 68 százaléka első helyen alapképzési szakot jelölt meg. Osztatlan képzést első helyen a jelentkezők 9 százaléka, mesterképzést 20 százalékuk választott. Az első helyen osztatlan képzésre irányuló jelentkezések mintegy kétharmada a jogi, valamint az orvos- és egészségtudományi területre érkezett be, további 13, illetve 14 százalékukon a művészeti, valamint a pedagógusképzés területe osztozik.
A jelentkezők 75 százaléka első helyen nappali képzést jelölt meg. Levelező képzést a jelentkezők 23 százaléka választott első helyen, az esti és a távoktatás választásának aránya most is nagyon alacsony.
A jelentkezők 84 százaléka elsőhelyes jelentkezése szerint állami ösztöndíjas formában szeretne tanulni, önköltséges képzést csak 16 százalékuk jelölt meg első helyen. A jelentkezési stratégiák szempontjából mindenképpen érdekes, hogy a legalább két helyet megjelölő jelentkezők harmada második helyen már önköltséges képzést pályázott meg.
A legtöbb jelentkező az Eötvös Loránd Tudományegyetemet jelölte meg első helyen, amelyet a Debreceni Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem követ. Az első tízbe csak egy főiskola, a Budapesti Gazdasági Főiskola tudott bekerülni.
Szeptemberben az ösztöndíjas hallgatók a beiratkozáskor az egyetemen vagy főiskolán már nem szerződést írnak alá, hanem nyilatkozattal kötelezettségeket vállalnak.
A korábbi szerződésekhez képest változás, hogy az oklevél megszerzését követő 20 éven belül az ösztöndíjjal vagy részösztöndíjjal folytatott tanulmányokkal megegyező ideig kell hazai munkaviszonyt folytatniuk a végzett hallgatóknak. Egy hallgatói félév 5 hónapnak, hozzávetőlegesen 150 napnak felel meg, ami például 6 féléves képzés esetében 900 nap hazai munkaviszonyt jelent.
Ha az oklevél megszerzését követő 20 év alatt valaki nem dolgozik kellő időtartamot, akkor a már "ledolgozott" napokkal csökkentett ösztöndíjnak az évente a KSH által megállapított éves átlagos fogyasztóiár-növekedés mértékével növelt összegét kell visszafizetnie.
Ha a hallgató a megszabott időn, azaz a képzési idő másfélszeresén túl szerzi meg oklevelét vagy egyáltalán nem szerez oklevelet, a törvény értelmében kérheti, hogy a visszafizetés helyett az ösztöndíjjal támogatott féléveknek megfelelő időtartamú hazai munkaviszonyát vegyék figyelembe.
Az új szabályok azokra az ösztöndíjas vagy részösztöndíjas hallgatókra is vonatkoznak, akik 2012 őszén vagy 2013 tavaszán írták alá az ösztöndíjszerződést. Esetükben a szerződéseket ugyanolyan jognyilatkozatnak kell tekinteni, mint amelyet az ősztől beiratkozó hallgatók tesznek.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az Oktatási Hivatal közlése szerint február 15-én éjfélig lehet jelentkezni az ősszel induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, illetve... Teljes cikk
Indul a "három az egyben" képzés, amelyben összekapcsoljuk a kiváló technikumokat és egyetemeket, és a technikumi képzés erősségeire támaszkodva... Teljes cikk
A május-júniusi érettségi vizsgákra február 16-ig lehet jelentkezni. Az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő,... Teljes cikk
- A targonca jogsitól a Java programozásig: kiderül, kik a felnőttképzés igazi bajnokai 1 hete
- Március 31-től életbe lép az új felnőttképzési szabályozás: Igen-Yes-Ja 1 hete
- Ez alapján választanak szakmát a magyar fiatalok 1 hete
- Az AI nem csak eszköz, hanem tudatos stratégia 2 hete
- Felmérés: a dolgozók szerint az AI több kárt okoz, mint hasznot 2 hete
- Reflektorfénybe kerülnek a képzők: új szakmai díjat indít a HR Portal 3 hete
- Megéri még diplomát szerezni? Kiderült, miért nem fizetik meg a tanulást 3 hete
- Felvételi rekord 2026: ezt a 10 szakot rohamozzák a legtöbben 3 hete
- Mit tehetnek az egyetemek a hallgatók munkaerőpiaci készségeinek fejlesztése érdekében - HR szemszögből? 3 hete
- Nyelvoktatás, te drága!? 1 hónapja
- AI eszközök a vállalati nyelvtanulásban: versenytársak vagy szövetségesek? 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?