Szetey: Sikeres a közigazgatási ösztöndíjas program
Közel nyolcszázan jelentkeztek a Szetey Gábor által vezetett államtitkárság ösztöndíjas programjaira, amely a fiatalok a közigazgatásról alkotott képének javulását tükrözi. A kancellárián és tíz minisztériumban szeptembertől 184, több nyelvet beszélő friss diplomás kezdi meg munkáját - adja hírül a Népszabadság.
Június 30-ig 789 pályázat érkezett a programra. A pályázók közül a legtöbben - több mint 420-an - a MeH-be szerettek volna bekerülni, közülük most 31-en dolgozhatnak a kancellárián.
Szetey Gábor, a kormányzati személyügyekért felelős államtitkár sikeresnek tartja a pályázatot, amely szerinte azt jelzi, hogy javult a közigazgatás imázsa. Az államtitkár közölte, hogy a jelentkezők döntő többsége vidéki, s ezt örvendetesnek tartja. Az egyre idősödő szakmai apparátussal dolgozó szakszervezetek az érdekvédelmi munkára minél több ösztöndíjast szeretnének megnyerni.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Az adóhatóság munkatársai többek között a foglalkoztatottak bejelentését is ellenőrzik. Teljes cikk
Az Audi a hatékonyság és a versenyképesség erősítésével indokolja a lépést. Teljes cikk
Január 1-gyel változott az egyszerűsített foglalkoztatás szabályozása. Így érdemes olyan kalkulátort használni, ami már az aktuális... Teljes cikk
- Ennyivel nő a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik 6 hónapja
- Az orvostudomány és a pszichológia kiemelkedő személyiségei – 1. rész 8 hónapja
- Ő kapta az Év Menedzsere Díjat 8 hónapja
- Megvan az Év Leginspirálóbb Vezetője Díj nyertese 12 hónapja
- Figyelmeztet az adószakértő: sok kisvállalkozás maradhat le az alanyi mentességről 12 hónapja
- Ez a jó toborzás titkos receptje: a recruitment új trendjei 13 hónapja
- Külföldi vendégmunkások: turbulens jogi környezet, megingó foglalkoztatói bizalom? 13 hónapja
- Személyi változások a Man at Work élén 1 éve
- Így hozzák helyzetbe a női egyetemistákat: mentorprogram indul immár kilencedik alkalommal 1 éve
- 2025-től hosszabb lesz az igazgatási szünet 1 éve
- Így forgatja fel a mesterséges intelligencia a toborzást: jelentés az Unleash-ről 1 éve
A tudás törvényei: a megértés kulcsa