Szexbotrányba keveredett az IMF-vezér: ki lesz az utódja?

Dominique Strauss-Kahn, az IMF vezérigazgatójának szexbotrányának hírére támadásba lendült a sajtó, és teljes az egyetértés abban, hogy a politikus nem indulhat a jövő évi francia elnökválasztáson. A nemzetközi szervezeten belül pedig már régóta arról folyik a vita, hogy ne válasszanak-e meg most először egy feltörekvő gazdaságú országból érkező vezérigazgatót.

Dominique Strauss-Kahn francia elnöki ambíciói miatt a Nemzetközi Valutaalapnál (IMF) 2012 tavaszáig akkor is le kellett volna játszódnia az utódlási folyamatnak, ha a szervezet vezérigazgatóját a hétvégén New Yorkban nem vették volna őrizetbe nemi erőszak kísérletének vádjával. És a váltás, a bűnügytől függetlenül is, valószínűleg arról szólt volna, hogy sikerül-e megvédeniük a visszaszoruló európai országoknak történelmi pozícióikat az alapon belül - írja a Magyar Nemzet.

Az IMF-ben az ügy miatt a szervezet második emberét, John Lipskyt nevezték ki ügyvezető vezérigazgatóvá, a valutaalap háza táján elterjedt, hogy Strauss-Kahn az ellen felhozott vádak súlya miatt hamarosan lemond. Az esélyesek között emlegetik az indiai Montek Szingh Ahuluvaliát, az IMF független értékelő hivatalának első igazgatóját, aki Újdelhiben a tervbizottság és a miniszterelnök gazdasági tanácsadói testületének tagja volt. De szóba jöhet még Tharman Sanmugaratnam szingapúri pénzügyminiszter, valamint a mexikói központi bank jelenlegi elnöke, Agustin Carstens vagy elődje, Guillermo Ortiz is.

Napi Gazdaság/Magyar Nemzet

  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek