kapubanner for mobile

Sziget - kétmillió forint bírságot szab ki a NAV

Több mint 150 ellenőrzést végeztek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai és pénzügyőrei a Sziget fesztiválon, ennek alapján összesen 2,2 millió forint bírságot szabnak ki a szabálytalanul eljáró vállalkozásokra.

Az adóhatóságnak az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleménye szerint közép-magyarországi regionális adó- és vámszervei több mint 150 ellenőrzést végeztek a Hajógyári szigeten és környékén az augusztus 5. és 12. között megtartott fesztivál idején. A jövedéki termékekre és a szellemi tulajdonjogra vonatkozó szabályok betartása mellett vizsgálták a számla-, illetve nyugtaadást, az alkalmazottak bejelentését, valamint az árucikkek eredetét is.

Bár az általános tapasztalatoknál kedvezőbb adózási morál volt jellemző a Szigeten, akadt néhány jogsértő vállalkozás - írták. Négyen bejelentés nélkül foglalkoztatták alkalmazottjukat, tízen pedig a jövedéki ellenőrzésen buktak meg. Emellett a pénzügyőrök 200 ezer forint értékű, kétes eredetű és hamis márkajelzésű ruházati terméket foglaltak le szerzői vagy szerzői jogokhoz kapcsolódó jogok megsértése bűncselekmény gyanúja miatt, továbbá iparjogvédelmi jogok megsértése szabálysértés miatt.

A NAV a fesztivál bejárata előtti árusokat is ellenőrizte. Egyiküktől az adóellenőrök limonádét és ásványvizet vásároltak, ám az árus nemcsak nyugtát nem adott a bevételről, hanem adószám és engedélyek nélkül árusított.

A Napi Gazdaság augusztus 14-én arról írt a NAV közlésére hivatkozva, hogy idén csökkent a szabálytalanságok száma a fesztiválokon, így a Szigeten is. Ebben jelentős része van a Sziget Kft. által szervezett rendezvényeken két éve bevezetett úgynevezett fesztiválkártyának, amely száműzte a készpénzes fizetést. A fesztiválkártyák fehérítő hatása mellett azonban a szabálytalan foglalkoztatás, az áru bizonyíthatatlan eredete, illetve a rossz dokumentumkezelés nem tűnt el a Szigetről és a hasonló rendezvényekről sem - írták.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden nyolcadik magyar orvos külföldön dolgozik, és nem csak a pénz miatt

A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk

Csak az orvosok lelkiismerete miatt működött az ellátás ebben a térségben

A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk

Felmérés: ennyivel nőhet a bére annak, aki jól ismeri az AI-t

Egy friss kutatás szerint a vezetők többsége a továbbképzést és az átképzést tartja prioritásnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Teljes cikk