kapubanner for mobile

Sztrájkbizottságok alakultak a dél-dunántúli Volán-társaságoknál

Megalakították a sztrájkbizottságokat csütörtökön az Autóbusz-közlekedési Szakszervezetek Szövetségének (AKSZSZ) tagszervezetei a Baranya, Somogy és Tolna megyében működő Pannon, Kapos és Gemenc Volán társaságnál - tájékoztatta az AKSZSZ közleményben az MTI-t.

Az AKSZSZ az elmúlt napokban sikertelen bértárgyalási fordulókról számolt be a dél-dunántúli Volán-cégeknél, mivel a munkaadó alacsony keresetfejlesztési ajánlatát nem tudták elfogadni. A szakszervezetek egyetértettek abban, hogy a harmadik eredménytelen tárgyalás után el kell kezdeni a sztrájk előkészítését. Az MTI-hez eljuttatott korábbi közleményükben azt jelezték, hogy a munkavállalók körében az egynapos február végi sztrájk megtartásának támogatottsága 74 százalékos.

Az AKSZSZ csütörtöki közleményében kitért a Gemenc Volán Zrt.-nél kialakult konfliktusra, amelynek oka az volt, hogy a cég vezérigazgatója a munkavállalói szervezet szerint figyelmen kívül hagyta a Munka törvénykönyve egyes rendelkezéseit. A szövetség ezúttal már arról számolt be, hogy a munkáltató magatartása megváltozott, és ez véleményünk szerint - megkönnyíti a 2011. február 8-án a Munkaügyi Közvetítői Döntőbírói Szolgálat közreműködésével kezdődő egyeztető tárgyalások megtartását a Gemenc Volán Zrt.-nél.

Az AKSZSZ közleményében jelezte: bízik abban, hogy a bértárgyalások a munkavállalók számára elfogadható mértékű megállapodással érnek véget, és ezzel elkerülhető a sztrájk.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek