kapubanner for mobile

Sztrájkok sorozata kezdődött Romániában

Általános sztrájkok sorozata kezdődött hétfőn Romániában, ezen a napon szüneteltette a munkát a közalkalmazottak, az egészségügyi dolgozók és a az iskolai oktatók legnagyobb része, így tiltakozva a román kormány megszorító intézkedései ellen.

images

Az említett szakmákban a bérek 25, illetve a nyugdíjak, a munkanélküli segély és a gyereknevelési támogatás 15 százalékos csökkentése ellen tiltakoznak a sztrájkkal. A polgármesteri hivataloknak, prefektúráknak, megyei és városi önkormányzatoknak alárendelt intézményekben az alkalmazottak megjelentek ugyan munkahelyükön, de szüneteltették az ügyfélfogadást, csak a sajtó képviselőit engedték be az épületekbe. Az egészségügyi dolgozók is a munkabeszüntetés mellett döntöttek, a kórházakban azonban biztosítják a sürgős esetek az ellátását, a műtéteket más időpontra helyezik át. Szünetelteti a munkát a mentőszolgálatok megközelítőleg tízezer alkalmazottja is.

A tanárok nagy része is hasonlóképpen döntött, bár gondoskodtak arról, hogy a vizsgáztató központokban zavartalanul kezdhessék meg a diákok az érettségi vizsgát idegen nyelvből. Daniel Funeriu oktatási miniszter maga jelentette be: egyeztetett az ország valamennyi főtanfelügyelőjével. Ennek nyomán sikerült elérni, hogy a sztrájk ellenére az érettségi vizsga lebonyolításával megbízott oktatók nem szüntessék be a munkát.

Sztrájkba léptek a vámosok, a rendőrség alkalmazottai, akárcsak a börtönőrök, akik csak a szigorúan vett "fogolyőrzésre" vállalkoznak, nem hajlandók azonban a közmunkákra kivezényelt elítéltekre ügyelni.

Bukarestben kedden a metró közlekedése is leáll, mivel az azt működtető Metrorex vállalat alkalmazottai is beszüntetik a munkát, a sztrájkhoz csatlakoztak a felszíni közlekedést kezelő RATB vállalat dolgozói is. Igaz, ez utóbbiak rugalmasabbnak tűnnek, jelezték ugyanis, hogy a buszok, és trolibuszok legnagyobb része zavartalanul közlekedik majd. Hajnali négy és délután 16 óra között a villamosok nem járnak.

Miután a napokban kiderült, hogy a megszorításokat tartalmazó törvénytervezet nem rendelkezik a vasutasok fizetésének 25 százalékos csökkentéséről, a Román Vasúttársaság (CFR) alka
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Aggasztó jelek a német munkaerőpiacról: Ennyi állás tűnt el

Egyre több jel utal arra, hogy megtorpant a munkaerőpiac Nyugat-Európában, különösen az iparban. Bár a foglalkoztatottság még magas, a háttérben... Teljes cikk

Aki nem használ AI-t, azt elküldik az amerikai PwC-től

A PwC amerikai vezetése egyértelművé tette: a mesterséges intelligencia használata nem választás, hanem alapelvárás a dolgozók számára. Teljes cikk

Így alakult a a munkanélküliség az OECD országaiban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk