Takarékbank: nem ért véget a recesszió
A magyar gazdaság 2012 harmadik negyedévében nem került ki a recesszióból, amiben az aszály is jelentős szerepet játszott.
A tavalyi negyedik negyedévben tovább mélyülő recesszióra, így 2 százalék körüli GDP-visszaesésre, az idén mindössze 0,3 százalékos növekedésre számítanak a Takarékbank elemzői. Jövőre 1,5 százalékos növekedés jöhet.
A munkanélküliségi ráta 10,7 százalékra emelkedett október-december között a szeptember-november közötti 10,6 százalékról. A foglalkoztatottak száma 57,9 ezerrel nőtt egy év alatt, nagyrészt a közcélú foglalkoztatásnak köszönhetően. A munkanélküliek száma 9,3 ezerrel emelkedett az egy évvel korábbihoz képest, míg az aktívak száma egy év alatt 67,2 ezerrel bővült. Az éves átlagos munkanélküliség tavaly 10,9 százalékos volt, idén pedig minimális mértékben, 10,8 százalékra csökkenhet.
A háztartások fogyasztása a várakozásokat meghaladó mértékben, 3,9 százalékkal csökkent, a bruttó állóeszköz-felhalmozás visszaesése viszont mérséklődött. A készletváltozás továbbra is az egyik legerőteljesebb "lehúzó erő", a készletek leépülése nélkül a GDP csak 0,6 százalékkal esett volna vissza. A tavalyi negyedik negyedévben a kiábrándító hazai ipari termelési és kiskereskedelmi adatok, valamint európai konjunktúramutatók alapján 2 százalékot elérő, esetleg azt még meg is haladó GDP-visszaesésre számítanak a Takarékbanknál.
Ezzel 2012-ben - éves átlagban - elérhette a 1,5 százalékot a gazdaság visszaesésének mértéke - állítják a bank elemzői.
A háztartások fogyasztása 2013 folyamán fokozatosan stabilizálódhat, a bérek és a nyugdíjak vásárlóereje szerény mértékben növekedhet a minimálbér és a nyugdíjak infláció feletti növelésének, valamint a szuperbruttó kivezetésnek hatására.
A beruházások visszaesése lassabb ütemben folytatódik, amit részben az Európai Unió által finanszírozott beruházások enyhíthetnek. A lakásépítések idén elérhetik mélypontjukat, igaz érdemi fellendülés a következő években sem várható. A gyenge külső keresletet részben ellensúlyozza a Mercedes, az Opel (GM), valamint az Audi üzemek termelésbe állása és felfutása.
A bank elemzése szerint az államháztartás és a lakosság súlyos eladósodottsága, valamint a bankrendszer mérlegszerkezete, túlzottan magas hitel/betét mutatója miatt a gazdaság élénkülése középtávon sem támaszkodhat belső forrásokra.
A várakozásoknál alacsonyabbra, 5 százalékra csökkent az infláció decemberben az előző havi 5,2 százalékról, így 2012-ben összességében 5,7 százalékkal nőttek a fogyasztói árak. Januárban és februárban kiesik a tavalyi áfaemelés hatása, míg 10 százalékkal csökken a gáz és áram ára, így az infláció az év első felében 3,7-4,1 százalék közé mérséklődhet. Az átlagos infláció idén 3,7 százalék, míg jövőre 3,2 százalék lehet.
Az MNB monetáris tanácsa januárban a várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal 5,5 százalékra csökkentette az alapkamatot. A kamatcsökkentési sorozat üteme a következő időszakban lassulhat, de szinte biztosra vehető, hogy az év közepéig legalább 5 százalékra esik. Amennyiben az MNB élére a piac által is elfogadható személy kerül, valamint a jövő évi inflációs célt nem fenyegetik jelenleg nem látható kockázatok, a kamatcsökkentés fokozott óvatosság mellett folytatható a második félévben is, így az alapkamat az év végére 4,75 százalékra csökkenhet.
A költségvetés pénzforgalmi alapon számolt egyenlege jelentősen javult 2012-ben, ami valószínűvé teszi, hogy az uniós elszámolás szerinti hiányszám a GDP 2,5 százaléka körül alakulhatott. Az idei évre beállított magas tartalékoknak köszönhetően még az útdíjakból várt bevétel esetleges kiesése mellett is a GDP 3 százaléka alatt maradhat az államháztartás konszolidált hiánya.
A külkereskedelmi mérleg többlete 2012-ben az előzetes adatok alapján minimális mértékben ugyan, de 7 milliárd euró alatt - vagyis lényegében a 2011-es szinten - maradt. Némi aggodalomra ad okot az export dinamikájának erőteljes lassulása is. A folyó fizetési mérlegben 1,5-1,6 milliárd euró többlet keletkezhetett tavaly, ami idén 2 milliárd euró körülire nőhet.
A pénzintézet elemzői szerint ugyan 2012-ben a közép-kelet-európai térség második legjobban teljesítő devizája volt a forint, a magyar deviza 2013 elején leértékelődött, volatilitása növekedett. Amennyiben a nemzetközi környezet támogató jellegű marad, és a jegybank új vezetése nem "a piacot feszélyező lépésekkel" mutatkozik be, a forint a 280-290-es sávban stabilizálódhat 2013 legnagyobb részében - állítják a Takarékbank elemzői.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk
Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk
- Több a munkanélküli, kevesebben dolgoznak – kijöttek a friss KSH-adatok 1 hónapja
- A DK felszólítja Csányi Sándort, hogy fejezze be az OTP-nél a tömeges kirúgásokat 2 hónapja
- Rég nem látott csúcson a brit munkanélküliség 2 hónapja
- A diploma már nem elég: brutális valóság vár a Z generációra a munkaerőpiacon 2 hónapja
- A fiatal felnőttek közel fele ritkán vagy soha nem tesz félre pénzt arra az esetre, ha nem tudna dolgozni 2 hónapja
- Miért lett sokkal nehezebb állást találni és miért kellenek a vendégmunkások? 2 hónapja
- Fogy a dolgozó Magyarország: újabb tízezrekkel kevesebben a munkaerőpiacon 3 hónapja
- Befagyott álláspiac: enyhülés vagy újabb jégkorszak vár ránk 2026-ban? 3 hónapja
- Dolgoznak – de nincs munkájuk: így terjednek a kamuirodák 4 hónapja
- A munkanélküliségi ráta alakulása nemek szerint - grafikon 5 hónapja
- Dolgoznának, de nem tudnak – 26 millió ember rekedt a munkaerőpiac szélén Európában 6 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?