kapubanner for mobile

Találja meg a munkája melletti ideális mozgásformát

Egy napi nyolc órás diszpécseri ülőmunkához teljesen más sporttevékenység ideális, mint egy gyerekek után rohangáló óvónő számára, de megint másra van szüksége egy nagy súlyokat cipelő munkásnak. Az a jó mozgásforma, amelyik megfelelően ellensúlyozza a munka okozta egyoldalú terhelést - írja a webbeteg.hu.

Ülő munkát végzőknek

Az egész napos ülés rossz hatással van a gerincoszlopra, meggyengülhetnek a hátizmok. Számukra elsősorban olyan mozgásformák az ideálisak, amelyek átmozgatják és erősítik a felsőtest izmait, ilyen például az evezés, a sziklamászás, küzdősportos órák, mint a tai-bo, kick-boksz, a különböző gerinctornák. Kiegészítésként pedig a munkahelyen szék helyett érdemes fit-ballt használni, ami a rendszeres rugózó mozdulatok javítja a csigolyák közötti folyadék áramlását.


Álló munkát végzőknek



Akik egész napos állás a ruhásboltban, az étteremben vagy a fodrászatban komoly megterhelést jelent a lábakra, és főleg a lábban található erekre. Nekik célszerű olyan sportot választani, ami tehermentesíti a lábakat és ezzel egy időben mégis edzi, erősíti azokat. Jó a vízben való mozgás - az úszás, a vízi aerobik vagy az aquaspinning - a spinning, a kerékpározás.


Fizikai munkát végzőknek



Az állandó cipekedést, pakolást, nehéz súlyok emelését igénylő munkakörökben jelentős mértékben terhelődik a hát és a gerinc, így náluk gyakori a derékfájdalom, a derékbecsípődés és a vállak, karok elnehezülése. Ezért érdemes olyan mozgásformát választani, amivel az állandóan igénybevett izmokat erősítik, karbantartják, valamint tehermentesítik a gerincünket. Hatásos számukra a hát- és karerősítő gépek használata, illetve a gerinctorna.

WEBBeteg.hu
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek