Tamás Péter a Budapest Bank békéscsabai Bankműveleti Központjának új vezetője
A Budapest Bank (GE Money Bank) elnök-vezérigazgatója, Mark Arnold a mai napon Tamás Pétert (38) nevezte ki a bank júniusban, Békéscsabán megnyíló Bankműveleti Központjának vezetőjévé. Tamás úr e minőségében két éven belül a Központ több mint félezer dolgozójának munkáját irányítja majd.
Tamás Péter közel tíz éve, 1997-ben került a Budapest Bankhoz. A banknál 1999-ig projektvezetőként dolgozott, majd két éven keresztül a bankkártya-műveletek, a számlanyitások, a fizetési tranzakciók és a kintlévőség-kezelés irányítása tartozott feladatai közé, több mint 200 munkatársa tevékenységéért felelt. Tamás Péter 2003-ban a Budapest Bank anyavállalatához tartozó svájci GE Capital Banknál szerzett tapasztalatokat, ahol a behajtási szervezetet irányította. Svájci megbízatását követően 2004-től a stratégiai projekteket irányított a Budapest Banknál, ahol egyik legfőbb feladata a békéscsabai Bankműveleti Központ létrehozása volt.
Tamás Péter 1987-től villamosmérnöki tanulmányokat folytatott a Budapesti Műszaki Egyetemen, majd a bécsújhelyi Bundes Handelsakademie kereskedelem szakán szerzett diplomát. Tanulmányait 2003-ban a General Electric által kidolgozott Six Sigma minőségbiztosítási és projektmenedzsment módszertan Black Belt képzésével egészítette ki. Magyar anyanyelvén kívül folyékonyan beszél angolul és németül. Nős, három gyermek édesapja.
A Budapest Bank új Bankműveleti Központja idén júniusban kezdi meg működését Békéscsabán. A Központ feladata az új számlanyitások feldolgozása, a hitelkérelmek elbírálása és folyósítása, valamint a 24 órás Telebank (telefonos ügyfélszolgálat) és a kintlévőség-kezelés zavartalan működésének biztosítása. A bank egymilliárd forintos beruházással több mint félezer új munkahelyet teremt Békéscsabán.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?