Támogatott képzésekkel segíti a kormány a Tungsram elbocsátott dolgozóit
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat programja országszerte több mint 30 szakma elsajátításához nyújt támogatást az érintetteknek.
A kormány célja, hogy megőrizze a munkaalapú társadalmat és megvédje a munkahelyeket, ezért mind a három érintett megyében és a fővárosban támogatott képzésben vehetnek részt a Tungsram Operations Kft. csoportos létszámleépítésben érintett dolgozói. A programban személyre szabottan, álláskeresést ösztönző juttatással valósul meg a képzésük, átképzésük, így akinek eddig nem sikerült másik munkahelyen elhelyezkednie, ennek segítségével könnyebben térhet vissza a nyílt munkaerőpiacra - jelentette be Kutnyánszky Zsolt iparért és munkaerőpiacért felelős államtitkár a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) keddi közleménye szerint.
A tárca felidézte: a Tungsram még áprilisban jelentette be, hogy megszünteti a hagyományos világítástechnikai termékek gyártását, ezért év végéig 1600 dolgozóját elbocsátja. A TIM az év végéig elbocsátani tervezett foglalkoztatottak mielőbbi újra munkába állását a "Munkaerőpiaci alkalmazkodás támogatása" elnevezésű munkaerő-piaci programmal segíti Zala, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyékben, valamint a fővárosban. A kormányhivatalok segítségével megyénként olyan szakmai képzésekhez csatlakozhatnak, amelyek a helyi munkaerő-piaci kereslethez igazodnak, így a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat célzott segítséget nyújt az érintetteknek.
A mintegy félmilliárd forintból megvalósuló program országszerte több mint 30 szakma elsajátításához nyújt támogatást, a csoportos leépítés folyamata szerinti ütemezésben. A képzési támogatás összege havi bruttó 250 ezer forint fejenként, amiből a résztvevők - mivel az álláskeresői támogatásokat csak személyi jövedelemadó és nyugdíjjárulék levonása terheli - 187 500 forintot kaphatnak kézhez a képzés ideje alatt, maximum 12 hónapon keresztül. Érdemben megkönnyítheti, felgyorsíthatja a dolgozók újbóli munkába állását az is, hogy a vállalat telephelyeinek otthont adó városokban a csoportos leépítésben érintett létszámnál több üres álláshelyet tartanak nyilván. Az érintett munkavállalók így nagyobb eséllyel tudnak akár önállóan vagy államilag támogatott képzéssel elhelyezkedni a munkaerőpiacon. Az elmúlt hetekben több állásbörzére is sor került, és a kormányhivatalok folyamatos kapcsolatot tartanak a vállalat képviselőivel a munkavállalók foglalkoztatási helyzetének megoldása érdekében - közölte a TIM.
A programban való részvételre az elbocsátott dolgozók a területileg illetékes kormányhivatal járási foglalkoztatási osztályain jelentkezhetnek. További információ az nfsz.munka.hu oldalon található - áll a közleményben.
MTI
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?