kapubanner for mobile

Teljhatalmú lesz az APEH

Vida Ildikó, az APEH új elnöke irányítja az adóhatóság, valamint a Vám- és Pénzügyőrség egyesítését. Miután az utóbbi szervezet nyomozati jogosítvánnyal rendelkezik, elképzelhető, hogy az adóhatóság is könnyen hozzáfér majd olyan titkos adatokhoz, amelyekhez külső, bírói engedély szükséges - írja a Népszava.

A hatalomkoncentráció jegyében gyakorlatilag tejhatalommal, kormánybiztosként irányítja a fideszes szakember, Vida Ildikó, az APEH új elnöke az adóhatóság, valamint a Vám- és Pénzügyőrség egyesítését.

Az energikus és eredmény centrikus Vida kettős funkciójában meggyorsíthatja a kölcsönös információk átfutását az egyesítés folyamatában a két szervezet között, így némelyek attól is tartanak, hogy az adóhatóság ezentúl könnyebben vethet be olyan eszközöket, amelyeket a jog engedélyhez kötött titkos információgyűjtés eszközeiként jellemez, használatukhoz bírói engedély szükséges: ide sorolható például a telefonok és más kommunikációs eszközök lehallgatása, levelezések figyelemmel kísérése.

A VPOP-nak eddig is volt ilyen engedélykéréshez jogköre, az APEH-nak azonban nem, esetében az volt a hivatalos út, hogy feljelentette a szóban forgó személyt a VPOP-nál, a rendőrségen vagy az ügyészségnél, és aztán ez a három szerv kérhette az engedélyt a nyomozás folyamatában. Most ezt az ügyet adott esetben a jogszabályokat nem megsértve, egyszerűen, gyorsabban meg tudják oldani, hisz a két szerv egyesítési fázisban van, amely a politikai szándéknak és a vezetői akaratnak megfelelően mérföldes léptekkel halad előre.

Népszava
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek