kapubanner for mobile

Tíz kérdés a hallgatói szerződésről

Ma tárgyal a parlament a felsőoktatási törvény módosításáról, amely alapján változnak a hallgatói szerződések szabályai. Az eduline összegyűjtötte a legfontosabb kérdéseket.

Nem szerződésnek fogják hívni, hanem nyilatkozatnak, de a lényeg marad. A dokumentumot minden hallgatónak alá kell írnia, aki állami ösztöndíjas formában kezdi meg tanulmányait - ezzel vállalják a hallgatók, hogy meghatározott időn belül megszerzik a diplomát, és a végzést után bizonyos ideig itthon dolgoznak.

Az is baj, ha kicsit elhúzom az egyetemet?

Igen, a szabályok ezen a ponton nem puhultak. Továbbra is a képzési idő másfélszeresén belül - például egy hároméves alapképzés esetén maximum négy és fél év után - kell megszerezni a diplomát.

Mennyi ideig kell itthon dolgoznom?

A képzési idővel azonos ideig - nem a kétszereséig, ahogy a korábbi hallgatói szerződésben volt - a diplomázást követő húsz éven belül. Fontos, hogy az itthoni munkának nem kell folyamatosnak lennie: egy hároméves alapképzés után dolgozhattok például egy évig itthon, utána kimehettek külföldre, és később (húsz éven belül) ledolgozhatjátok a maradék két évet.

A további kérdéseket és a válaszokat itt olvashatják el.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek