kapubanner for mobile

Tizenháromszor bukott le feketemunkásokkal a miskolci cég

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztató adózóinak listáján 4599 név szerepelt júliusban a júniusi 4659 után.

Ez persze nem jelent ugyanennyi céget vagy magánszemélyt, hiszen egyesek többször is "kiérdemelték", hogy a listára kerüljenek. Másrészt a listán régi és új "bűnösök" is vannak, mivel az adóhatóság a honlapján közzétett adózók adatait – feltéve, hogy a közzététel alapjául szolgáló jogsértést az adózó ismételten nem követte el – a közzétételtől számított két év elteltével törli.

Az adóhatóság folyamatosan nyilvánosságra hozza honlapján azoknak az adózóknak a nevét, székhelyét, adószámát (adószámmal nem rendelkező természetes személy foglalkoztatónak a nevét, lakcímét, adóazonosító jelét), akiknek az esetében jogerős és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat megállapította, hogy nem tettek eleget a munkaviszony létesítésével összefüggő bejelentési kötelezettségüknek. Az adóhatóság a jogsértést megállapító határozat keltét és végrehajthatóvá válásának napját is ismerteti. Ha a határozat bírósági felülvizsgálata iránti keresetet indítottak, az adatokat a bíróság jogerős és végrehajtható határozata alapján hozzák nyilvánosságra.

A NAV honlapján szerdán közzétett táblázatban mindenféle tevékenységi kör megtalálható, így van például cukrászat és pékség, kereskedelemmel, szállítmányozással foglalkozó társaság is.

Vannak, akik többször is szerepelnek a listán, például az egri Agrotronik Kft., amely tizenkétszer, valamint a miskolci Riften Plusz Kft., amely tizenháromszor került fel. A magánszemély foglalkoztatók között is találni többszörösen "bűnbe esőket", mint például a tárnoki Mátyás Istvánnét.

A NAV által közzétett lista szerint az elmúlt két évben be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztatott Álmosd Község Önkormányzata, a BÁRKA (Józsefvárosi Színházi) Nonprofit Kft. és a Budakeszi Vadaspark Közhasznú Nonprofit Kft. is.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
110 új munkahely jön létre Mezőtúron

A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk

50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban

A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk

Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál

A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk