Tízéves csúcson a munkanélküliség az euróövezetben
Tízéves csúcsra nőtt az euróövezeti munkanélküliség májusban: a 9,5 százalékos munkanélküliségi ráta 1999 májusa óta a legmagasabb, közölte csütörtökön az Eurostat.
Az Európai Bizottság statisztikai hivatalának jelentése szerint az EU egészének 27 államában 8,9 százalékos volt a munkanélküliség az év ötödik hónapjában. Ez 2005 júniusa óta a legmagasabb szint. Az euróövezetben áprilisban 9,3 százalék, az EU egészében 8,7 százalékos volt a munkanélküliség.
Továbbra is Spanyolország áll az élen a munkanélküliek arányát tekintve: a 18,7 százalékos spanyol ráta után a balti országok következnek; Lettország 16,3 százalékos, Észtország 15,6, Litvánia 14,3 százalékos munkanélküliséggel. Magyarország a hetedik a 27-ből, az Eurostat számításai szerint 10,2 százalékos munkanélküliségi rátával.
Az unió egészében egy hónap alatt 385 ezer ember veszítette el az állását, közülük 273 ezren az euróövezet 16 államában. Így összesen az unió 21,5 millió munkaképes polgárának nincsen állása, akik közül 15 millióan az eurózónában élnek.
Tavaly májushoz képest a huszonheteknél 5,1 millió fővel, az euróövezetben 3,4 millió fővel növekedett a munkanélküliek tábora. Tizenkét havi összevetésben az Európai Unió valamennyi tagállamában emelkedett a munkanélküliség. A legnagyobb mértékben Észtországban, ahol 3,6 százalékról 15,6 százalékra szökött fel a ráta. A legkisebb növekedést Hollandiában mérték, ott a tavaly májusi 2,8 százalékról 3,2 emelkedett az állástalanok aránya.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?