Tízezerrel kevesebb jelentkező a felsőoktatásban
A kormány szerint a demográfiai csökkenéssel magyarázható, hogy a tavalyihoz képest csaknem 10 ezerrel kevesebb, 95 147 fő jelentkezett a 2013 szeptemberében induló alap- és mesterképzésekre, valamint felsőoktatási szakképzésekre, írja az edupress hírlevele.
Az új felvételi eljárásnak köszönhetően a magyar felsőoktatásban több állami ösztöndíjas hallgató kezdheti meg tanulmányait idén szeptemberben – mondta Maruzsa Zoltán felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár. Az összesített adatok alapján idén 95 147 fő jelentkezett a 2013 szeptemberében induló alap- és mesterképzésekre, osztatlan mesterképzésekre, valamint felsőoktatási szakképzésekre. A korábbi tendenciához igazodva a felvételizők jelentős hányada, több mint 80 százaléka nyújtotta be online, e-felvételi keretében a jelentkezését. Alapképzésre 64 413-an (a jelentkezők 68 százaléka), osztatlan képzésre 8 457-en (9 százalék), felsőoktatási szakképzésre 3 456-an (4 százalék), mesterképzésre pedig 18 821-en (19 százalék) jelentkeztek első helyen.
A diákok körében idén nagy népszerűségnek örvendett a gazdaságtudományok képzési terület, ahová első helyen, nappali és levelező munkarendben állami ösztöndíjas alapképzésre 12 177-en, vagyis az összes jelentkező 13 százaléka adta be jelentkezését, ami 277 százalékos növekedést mutat tavalyhoz képest. Az emelt szintű érettségi követelménye idén jelent meg először a bölcsészettudományi és társadalomtudományi képzési területeken – többek közt ezzel is magyarázható az államis, első helyes jelentkezések jelentős, 30-50 százalékos visszaesése. Ezzel szemben, a humán területeket illetően a pedagógusképzési területen nem számottevően ugyan, de nőtt a jelentkezők száma (6 136) és aránya is. Ez minden valószínűség szerint azzal magyarázható, hogy a humán területen egyedüliként ide nem kellett emelt szintű érettségi a jelentkezéshez.
Továbbá 1 214 főre nőtt az új osztatlan tanárképzésre beadott jelentkezések száma, beleértve a közismereti, a szakmai és a művészeti képzést. Maruzsa Zoltán szerint ez a növekedés a Klebelsberg-ösztöndíjnak köszönhető, mellyel akár havi 75 ezer forintos összeggel támogatják a tanárjelölteket. A felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár szerint többek közt ezzel sikerült orvosolni a szakoktatás problémáit. Ugyanakkor az osztott, mester szintű tanárképzésre állami ösztöndíjas és önköltséges képzésre összesen első helyen 4 008 fő jelentkezett – ez 81 százaléka a 2012-es jelentkezési számnak. Arra a 16 szakra, melyek állami ösztöndíjas képzéseire nem 240 ponttal, hanem a miniszter által meghatározott, jóval magasabb pontszámmal lehet bekerülni, első helyen 10 221 fő jelentkezett.
Dr. Princzinger Péter, az Oktatási Hivatal elnöke kifejtette: a jelentkezők az idén átlagosan 3,6 helyet jelöltek meg továbbtanulási céllal – így igazolódni látszik annak a döntésnek a helyessége, mely szerint legfeljebb öt helyre lehessen beadni a jelentkezéseket, az átlagérték ugyanis évek óta három és négy között mozog. Az összes jelentkezés ezáltal egy kevéssel több mint 340 ezer - tette hozzá. Hangsúlyozta: abszolút értékben nőtt a jelentkezők száma az alapképzésben a pedagógusképzésben, illetve a közigazgatási, a rendészeti, a katonai, illetve a gazdaságtudományi területeken. A pedagógusképzésben az osztatlan képzés újbóli bevezetése "nyomta meg" a számokat, de ugyanilyen hatása lett a gazdaságtudományi területeken az állami ösztöndíjas helyek meghirdetésének, a többi szakon pedig a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hatása látható. Kifejtette, hogy a szakképzésekre való jelentkezés mértéke elmarad a tavalyitól, ami azzal magyarázható, hogy átrendeződtek a kétéves szakképzések. Az Oktatási Hivatal elnöke azzal kapcsolatban még nem tudott információkkal szolgálni, pontosan mely intézmények szakjai voltak idén a legnépszerűbbek, az ugyanakkor bizonyos, hogy ebben az évben is a négy nagy egyetemi központ, az ELTE, az SZTE, a DE, valamint az NKE vonzotta a legtöbb diákot. Felhívta a figyelmet, a diákok május közepéig kapnak írásbeli visszajelzést a jelentkezésüket illetően, június 5-ig pótolhatják e-mailben vagy levélben a hiányzó dokumentumokat, június 10-ig pedig lehetőségük van a jelentkezési helyek egyszeri módosítására.
A ponthatárokat július 24-én hirdetik ki.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Magyarországon közel 330 ezer hallgató (KSH) tanul felsőoktatásban, és a friss diplomások mintegy 90%-a (Education and Training Monitor 2025) rövid... Teljes cikk
Január 8-10. között újra megnyitja kapuit az Educatio oktatási szakkiállítás Budapesten, a Hungexpón - hívta fel a figyelmet a Kulturális és... Teljes cikk
A hallgatói lemorzsolódást csökkentő programot indít a kormány a felsőoktatásban - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium... Teljes cikk
- Ez mentheti meg a bajba jutott hallgatókat az egyetemeken 3 hete
- Új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon – karácsonyi bejelentés 3 hete
- A szakértő szerint felhígult a taxisszakma, vannak, akik jogosítvány nélkül dolgoznak 1 hónapja
- Valós emelés a nyugdíjaknál, duplázás a családi pótléknál – erre készülne a Tisza-kormány 1 hónapja
- A felsőfokú végzettségűek aránya nemek szerint hazánkban és az EU-ban 1 hónapja
- Együttműködési megállapodást kötött az SZTE és a BYD 1 hónapja
- Erasmus-botrány: Magyarország tiltakozik, de a diákok hiába várnak? 2 hónapja
- HR kiégés: így teszi tönkre magát és a szervezetet is a HR-es 2 hónapja
- Ki kell tenni a büdös halat - nem csak a csillámpónit - az asztalra 2 hónapja
- Elképesztő, mi lett az új luxus: emberrel beszélni egy ügyfélszolgálaton 2 hónapja
- Évi 1 millió forint ingyenpénz lakásra - itt vannak az Otthontámogatás részletei! 3 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa