Tízezreknek mond búcsút a Philips és az ING
Összesen 13 ezer állást szüntet meg a közeljövőben a Philips elektronikai cég és az ING bankcsoport - jelentették be hétfőn a holland tulajdonú cégek.
Közleményeik szerint az állások megszüntetését a gazdaság világméretű lassulása okozza.
A Philips világszerte összesen hatezer munkahelyet, az ING pedig hétezer állást szüntet meg a válság miatt. Az ING bankcsoport egyúttal megválik a cég vezérigazgatójától is.
Hollandia kormánya októberben 10 milliárd eurós tőkeinjekciót adott az ING-nek, hogy képesek legyenek megbirkózni a gazdasági világválság hatásaival. A világ egyik legnagyobb bankcsoportja 13 ezer embert foglalkoztat és adataik szerint 85 millió ügyfelük van.
Híradó/FH

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?