kapubanner for mobile

Több a szex, ha nincs munka

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A szegénység és a hosszú távú munkanélküliség növeli a szexuális étvágyat és a kockázatos szexuális magatartást a fiataloknál - derült ki egy amerikai vizsgálatból, amelyet az Inforádió ismertet.

Matthew J. Davis, a texasi A&M Egyetem doktorandusza 2362, 21 és 27 év közötti fiatalt vont be vizsgálatába, amelyben a megkérdezettek szexuális viselkedésére, partnereik számára és a fogamzásgátló szerek használatára volt kíváncsi.

A Sexual Addiction and Compulsivity című folyóiratban megjelent tanulmány szerint a szakember két csoportra osztotta a válaszadókat. Az egyikbe az állandó munkával rendelkezőket, a másikba pedig azokat rakta, akik az elmúlt két évben kevesebb mint hat hónapot dolgoztak összesen. Utóbbiak nagyobb szexuális étvággyal rendelkeztek, és nagyobb kockázatot is voltak az ágyban például azzal, hogy nem védekeztek.

Davis szerint a különbség egyik oka az lehet, hogy a rendszeres munka meghatározott időbeosztást, szociális kapcsolatokat és nagyobb felelősségtudatot jelent.

monster.hu
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek