Több milliót is megspórolhatnak a kivára áttérő cégek
A Pénzügyminisztérium számításai szerint akár 53 ezer cégnek is érdemes lehet jövőre kisvállalati adóra (kiva) váltani, e cégek 2021-ben átlagosan csaknem 600 ezer forint adót takaríthatnának meg így - közölte Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.
Számos olyan cég is van, amely a váltással nem százezer, hanem több millió forintot spórolna meg.
Izer Norbert elmondta: a Pénzügyminisztérium már négy éve nyújt személyre szabott segítséget a cégeknek; a pénzügyi tárca szakértői most a korábbi évek beszámolói, bevallásai alapján kiszámítják, hogy melyik vállalkozásnak érheti meg a társasági adóról áttérni a kivára, az érintetteket az adóhivatal elektronikusan értesíti erről.
Míg 2018 decemberében 29 ezer kivást tartott nyilván az adóhivatal, idén október végén már csaknem 53 ezret.
Az idei tájékoztatás egyik legnagyobb újdonsága a könyvelők, adótanácsadók bevonása. A Pénzügyminisztérium most az ő munkájukat is segíti azzal, hogy azon ügyfeleik esetében, akiknek 2021-ben megéri kivára váltani, az erről szóló levelet közvetlenül a könyvelőnek, adótanácsadónak is elküldi.
Az államtitkár kiemelte, hogy a tájékoztatás most kettős célt szolgál: az adószakembereknél az év végi adótervezési feladatokat könnyítheti meg, a vállalkozásoknak egyszerűbb adminisztrációt és kevesebb fizetendő adót jelent. A tárca számításai szerint az érintettek összességében 31 milliárd forint adót spórolhatnak meg jövőre.
A próbaszámításokat a 2021-es évre várható eredmények alapján azonban minden cégnek érdemes elvégeznie - javasolta Izer Norbert, hozzátéve, hogy a döntésben a tárca kiva-kalkulátora segít.
Szinte biztosan a kiva a legjobb választás ott, ahol a cégvezető már most látja, hogy jövőre a bértömeg nagyobb lesz a nyereségénél, vagy a cég növekedésre fordítja vissza a nyereségét.
Mivel a kivába belépők bevételi (és mérlegfőösszeg) küszöbértéke egymilliárdról hárommilliárd forintra nő, lényegesen több középvállalkozás választhatja a kivát.
A megemelt értékhatárnak köszönhetően a Pénzügyminisztérium számításai szerint legalább ezeregyszáz cégnek éri meg jövőre kivázni, az érintettek az erről szóló tájékoztatást a napokban meg is kapják.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk
Az egyéni vállalkozóknak készített szja-bevallási tervezetekbe a NAV automatikusan betölti a rendelkezésére álló online számla- és... Teljes cikk
- Mesterséges intelligencia: Távoli a megtérülés, mégis nőnek a befektetések a PwC felmérése szerint 7 napja
- A csapatépítés új szintje: Le Primore, ahol a jóllét üzleti tényezővé válik 1 hete
- Passzív jövedelem: nem ingyenpénz 3 hete
- Többkulcsos adó 3 hete
- Hol ellenőriz az adóhatóság áprilisban? 3 hete
- Employer branding a csúcson: amikor a természet formálja a vállalati kultúrát 1 hónapja
- Legal Counsel 1 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV március végén 1 hónapja
- Értékteremtő partnerség a vállalati kultúrában: Tanulás és empátia vakvezető kutyákkal 2 hónapja
- Mitől lesz adóköteles egy külföldi telephely? 2 hónapja
- Mit jelent a vállalatok számára a NAV új ellenőrzési terve? 2 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?